Kultúra

25
febr

Két jubileum között

Nehéz helyzetben van Forgács József kerületi díszpolgár, a Járműszerelvényt Gyártó Zrt. többségi tulajdonosa, mert nem tudja, hogy minek örüljön jobban. Az általa irányított cég ugyanis jövőre ünnepli fennállásának századik évfordulóját, amelynek ünneplése komoly előkészületeket igényel majd.

22
febr

A NASA nap fotóját kerületünk lakója készítette

A NASA APOD (nap képe/asztronómia) február 21-ére a nap képének Kovács Csaba (kerületi lakos) fotóját választotta, melyet a magyar fotós Dunakeszi repülőtéren készített: egy Antonov AN-2-es repülőgépet fényképezett 45 napon át lyukkamerával. – írja az Index.

20
febr

Farsangi Fesztivál

A hagyományos kerületi Farsangi Fesztivált a kerület általános és középiskolásainak február 16-a és 19-e között tartották.

18
febr

Az emlékezés virágai

Hetven évvel ezelőtt, 1945. február 13-án Budapesten véget ért a II. világháború. A nagyvárosok közül Sztálingrád és Leningrád után fővárosunk ostroma tartott a legtovább, több mint száz napig. Azóta rendszerint ezen a februári dátumon Budapest felszabadulására emlékezünk.

18
febr

Ásványbörze

Földünk szilárd kérgét, illetve az alatta elhelyezkedő mélyebb övezeteket ásványok építik fel. Ásványokból állnak más bolygók és holdak szilárd részei is, a meteoritok, valamint a csillagközi por.