Helyi hírek

22
márc

Napközivel bővült a Down-centrum

Napközi otthonnal bővült a Down Alapítvány Bocskai utcai foglalkoztatási centruma. Az új intézmény megnyitását a szervezők a Down-szindróma világnapjára időzítették. „Ez nemcsak egy napközi otthon, hanem szolgáltatás is – mondta dr. Gruiz Katalin, a Down Alapítvány elnöke. – Az itt zajló fejlesztés a közeli lakóotthonokban élőket segíti majd az önálló életvitel elsajátításában.” Az új létesítményben ugyanis elsősorban fejlesztő foglalkozások, másodsorban

Read more

21
márc

A szépkorúak ugyanolyan nyitottak és kíváncsiak

„Nem csak a fiataloknak van igényük tartalmas közösségi időtöltésre” – a szépkorúaknak szóló Megint30 programsorozat szervezőjével, Gáspár Annával beszélgettünk. „Arra gondoltam, milyen jó lenne az idősebb korosztálynak rendszeres találkozót szervezni, ami a szórakoztatásra épül, és arra a fajta közösségépítésre, ahol picit vegyülnek egymással a különböző érdeklődésű résztvevők. Tehát a szenior táncosok találkoznak a kártyázókkal, vagy azokkal, akik egyébként mondjuk a

Read more

19
márc

Kiállnak az itt élőkért

Bemutatták a Mindenki a Tizenötödikért képviselőjelöltjeit Felhatalmazást kérnek a folytatásra, annak a szövetségnek a megerősítésére, amelyet 2019-ben kötöttek a XV. kerületiekkel – hangsúlyozta Cserdiné Németh Angéla polgármester, amikor bemutatta a Mindenki a Tizenötödikért egyéni körzetekben induló önkormányzati képviselőjelöltjeit. „Elképzelhető, hogy mást gondolunk a világról, mást gondolunk alkalmasnak főpolgármesternek, mást szeretnénk delegálni hazánk képviseletére az Európai Unióba, de egy dologban egyetértünk: a

Read more

18
márc

DOBJUK KI A VASALÓT, MEGMÉRTE A ZÁVECZ

Cserdiné Németh Angéla vezet, az ellenzéki pávatánc sem veszélyezteti  A Závecz Research legújabb kutatása szerint jelentős az ellenzéki kerületvezetés előnye, ám a szavazás tartogathat meglepetéseket. Számok ide, számok oda, a fővárosi viták a kerületi összefogásba is lecsorognak, miközben rajthoz állt a Fidesz polgármester-jelöltje. „Tőled úgy félek, hogy elrontod, te marha magyar szavazó.” Nem, nem egy szorongó képviselő szavait hallhatjuk, aki

Read more

15
márc

Március 15-re emlékeztek a kerületben

Kitüntetések, koszorúzás, ünnepi beszédek Március 14-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulójának előestétjén Érdemérem díjátadó ünnepséget rendeztek a Csokonai Művelődési és Rendezvényházban. Az esemény díszvendége Drahos Béla vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekara volt, mely együttes több mint hét évtizedes működése során számos világsztárral dolgozott már együtt hazai és külföldi hangversenyeken, többek között Luciano Pavarottival, Placido Domingóval, Cziffra Györggyel, Kocsis

Read more