Főváros

2
dec

TÉLI MOL BUBI-BÉRLET: 500 FORINTÉRT TEKERHETÜNK

Budapest közösségi kerékpárosai számára új lehetőség nyílt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bevezette az 500 forintos téli MOL Bubi-bérletet.  A BKK közleménye szerint, az átmeneti konstrukcióval a kerékpárok december 23-ig használhatók, függetlenül attól, mikor vásárolták meg a bérletet. A téli bérlet ugyanazokat a feltételeket kínálta, mint a korábbi konstrukciók: egy bérlettel 30 percig ingyenesen lehetett kerékpározni. Mint írják, a változás

Read more

28
nov

BUDAPEST SZÍVÉBEN INGYEN KORIZHATNAK A KERÜLETI GYEREKEK

Megnyílt a Városháza parkban az adventi vásár és a téli élménypark. A látogatók ingyenes korcsolyázási lehetőséggel, jótékonysági programokkal, csillogó fényekkel, finom ízekkel és pompás ajándéktárgyakkal hangolódhatnak az ünnepekre. A vendéglátósok és a kereskedők kínálata a hagyományt és az újdonságot ötvözi: forraltbor-különlegességek, faszénen sült kürtőskalács, lángos, kézműves csokoládék és mézkülönlegességek csábítják az érdeklődőket. A kézműves standok igazi kincsesládát jelentenek mindazoknak, akik

Read more

27
nov

INDUL A FÉNYFLOTTA – IDÉN ELŐSZÖR HAJÓVAL IS!

Készülhetünk, november 28-án, pénteken napnyugtakor (17 órakor) ismét útnak indul a BKV ünnepi fényflottája. A fényvillamos és a Mikulásbusz a kerületbe is ellátogat. A cég tájékoztatása szerint a Hungária kocsiszínből egyszerre gördülnek ki a csillogó fényfüzérekkel feldíszített villamosok, buszok, trolik és a meglepetés: idén először hajó is csatlakozik a különleges járművek sorához! A flotta sztárja a legendás UV fényvillamos lesz,

Read more

13
nov

VISSZATÉR A METRÓFESZTIVÁL!

Budapest születésnapját különleges módon ünnepli a főváros: két év kihagyás után újra megrendezik a nagysikerű Metrófesztivált, amely három napon át zenével, tánccal és közös énekléssel tölti meg a metróállomásokat. A fesztivál ezúttal az ünnepi alkalomhoz kapcsolódik: 2025-ben egyszerre emlékezünk Buda, Pest és Óbuda 1873-as egyesítésére, valamint Nagy-Budapest létrejöttének 75. évfordulójára – tudatta közleményében a Főváros. A szervezők célja, hogy a

Read more

27
szept

Még 3 napig szavazhatunk arról, mire költsön 1 milliárd forintot a Fővárosi Önkormányzat

Szeptember 30-áig lehet szavazni a fővárosi közösségi költségvetés idei ötleteire. Ezek korábban szintén budapestiek által beadott ötletek, amire nem csak minden Budapesten élő, de minden Budapesten tanuló és dolgozó állampolgár leadhatja szavazatait. A legtöbb szavazatot szerző ötleteket a Fővárosi Önkormányzat megvalósítja. Idén összesen 5 kategóriában 139 ötlet van versenyben a megvalósításért. A kategóriák költségkeretei nem azonosak, idén sokkal nagyobb hangsúlyt

Read more