egyéb

26
márc

Kordonozottan

A koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt a fővárosi buszokon és trolibuszokon mindkét oldalon lezárták az első üléssorokat. Az elkülönítés célja, hogy megóvja a járművezetők egészségét. Ezentúl a megállóba beálló járművek valamennyi ajtaja kinyílik, ezzel biztosítva a hatékonyabb szellőzést.

Az átmeneti, határozatlan időre szóló intézkedés célja, hogy minimálisra csökkentse a járművezetők koronavírusos megbetegedésének az esélyét. A lezárást több mint 300 fővárosi nappali autóbusz- és trolibuszvonalon, valamint éjszakaibusz-vonalon alkalmazzák.
Az intézkedés nem érinti az első ajtón történő le- és felszállást. A BKK ugyanakkor arra kéri az utasokat, hogy a koronavírus-járvány miatt minden esetben hagyják szabadon az első ajtó előtti területet, lehetőleg álljanak hátrébb az autó- vagy trolibuszon.
Továbbra is kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk használata a járműveken, valamint a megállókban.

25
márc

Lakásban felszerelt kamerák buktatták le a betörőket

A rendőrök 8 perc alatt elfogták a betörőket.

23
márc

Húsvéti locsolóvers pályázat

Az Újpalotai Szabadidő Központ húsvéti locsolóvers író pályázatot hirdet XV. kerületi, alkotó kedvű gyerekek és fiatalok részére. Ha szereted az ötletes locsolóverseket, várod már a húsvéti ünnepeket, és szívesen ápolnál egy szép hagyományt, nevezz be Te is!

A játékban önállóan megírt alkotással lehet részt venni, a műveket a szerző nevének és életkorának feltüntetésével, e-mailben várják az uszik.csokonai@gmail.com e-mail címre március 31-ig.

22
márc

Külterületek védelmezői

A XV. kerület 2011-ben lépett be a Rákosmenti Mezei Őrszolgálatot Fenntartó Társulásba, mely a külterületek védelmét szolgálja. A XVI. kerületi székhelyű szervezet mezőőröket delegált a X., a XV., a XVII. és a XVIII. kerületbe, akik ott járőrszolgálatot láttak el. A helyi vezetés azonban 2020. nyarán úgy döntött önállóan hatékonyabb a XV. kerületi mezőőrök munkája, így kiléptek az együttműködésből.

– Az önkormányzati mezőőrök az Önkormányzati Rendészethez kerültek – mondta Homa Gabriella, a rendészek vezetője. – A cél az, hogy négy, saját mezőőrök a segédfelügyelők  közreműködésével a hét minden napján 7 – 19 óra között szolgálatot lásson el külterületeinken.

Az első két önkormányzati mezőőr január 4-én állt munkába.  Ők korábban a társulásban dolgoztak a XV. kerület külterületein, így kiváló helyismerettel rendelkeznek. Melléjük érkezett február 15-én egy harmadik kolléga, de a negyedik hely egyelőre még betöltetlen. A mezőőrök március elején átvették az önkormányzat által rendelkezésükre  bocsátott  új Suzuki Vitara személyautót és hamarosan az új egyenruhák is megérkeznek a számukra.

21
márc

Bringával tömegközlekedésen

A BKK és a MÁV-HÉV Zrt. októberig meghosszabbítja a hétvégi díjmentes kerékpárszállítást az arra alkalmas járműveken. A közösségi közlekedést használó kerékpárosoknak hétvégente mindössze saját utazásukhoz szükséges, érvényes jeggyel, vagy bérlettel kell rendelkezniük.

A villamoskocsik közül a Tátra-típusú járművek alkalmasak erre, amelyek elsősorban a budai fonódó hálózaton – a 17-es, a 41-es, az 56-os, az 56A, az 59-es, az 59A, az 59B és a 61-es villamosvonalon –, a pesti oldalon pedig az 1-es, a 12-es, a 14-es, valamint a 28-as vonalán közlekednek. Utazhatunk kerékpárral a HÉV szerelvényeken, a fogaskerekűn, a D14 hajón, valamint a 77-es trolibuszon is. A buszjáratok közül járműtípustól függően a 65-165-ös és a 212-es járatokra szállhatunk fel biciklivel.