egyéb

7
máj

Kiállnak az átjárhatóság mellett

Hiába jelezték a Parlamentben, hogy szükség van a Dugonics utcai vasúti felüljáróra, a kormány hajthatatlannak tűnik, és mindenképpen le akarja bontani – hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatón Hajdu László és Varju László országgyűlési képviselő, május 6-án.

Hajdu László elmondta: a felüljáró 70 éve szolgálta már az itt lakókat. 

 –  Most, hogy az elővárosi vasút fejlesztése középpontba került, a felüljárót nem felújítani, hanem lebontani akarják. Erről pedig sem IV., sem a XV. kerület önkormányzatával nem egyeztettek – jegyezte meg a városrész országgyűlési képviselője. 

– Képviselőtársaim írásbeli kérésére csak az a cinikus válasz érkezett, hogy, aki meg akarja közelíteni az istvántelki munkahelyét, válasszon másik átjárási lehetőséget – fűzte hozzá Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, a XV kerület országgyűlési képviselőjelöltje. – A lakosok érdeke pedig az, hogy megmaradjon a felüljáró, hiszen akkor elkerülhetők az olyan halálos balesetek, mint amilyen nemrég a Szerencs utcai átkelőnél történt.  

6
máj

Vasárnapi nyitva a hulladékudvar

Az FKF négy hulladékudvarában – a XV., a XVI., a XVIII. és a XXII. kerületben – vezeti be a vasárnapi nyitva tartást.
Az FKF Nonprofit Zrt. közölte, hogy a hazai hulladékgazdálkodásban is megkezdődött a felkészülés – összhangban az Európai Unió vonatkozó előírásaival – a körkörös gazdasági modellre való átállásra.
A március 1-jén hatályba lépett új hulladékgazdálkodásról szóló törvény előírásai alapján kiemelt jelentőségű az újrahasznosítható hulladékok visszaforgatása a gazdaságba. Ennek nélkülözhetetlen eszköze a szelektív hulladékgyűjtés és emellett felértékelődik a lakossági hulladékudvarok szerepe is – írja az MTI.
Kitértek arra is, hogy a vállalat újra megnyitotta két „Szemléletformáló és Újrahasználati Központját”.
Az itt működő újrahasználati „boltokban” a budapestiek azokat a már nem használt, számukra felesleges nem elektromos tárgyaikat, bútoraikat adhatják le, amelyeket nem szívesen dobnának ki, hiszen mások számára ezek még értékesek, használhatók lehetnek. A központok a XV. és a XVIII. kerületben találhatók.

6
máj

Orvosolva a Deák utcai torzó

Új háziorvosi rendelőket vehettek birtokba a kerületiek. A közelmúltban 3 orvos költözhetett be, asszisztensekkel a Hubay Garden lakópark földszintjén kialakított helyiségekbe. Cserdiné Németh Angéla polgármester elmondta: a beruházás első állomása annak a körzeti orvosi létesítménynek, ami megépül A második ütemben egy 450 négyzetméteres komplexumba  költöznek a Sződliget utcából a gyermekorvosok, illetve a védőnők. A polgármester hozzátette: a korábban, a Deák utcába tervezett rendelő 21 százalékos készültséggel áll, és jelenleg pereskedés folyik az épületért. A kivitelező Fidesz közeli céget felszámolták, és az önkormányzat arra kényszerült, hogy a torzót a lehető legjobb döntéssel „orvosolja”, ennek lett az eredménye az új, felnőtt háziorvosi rendelő. A polgármester kiemelte: az egészségügyi fejlesztéseket prioritásként kezelik, főként most, a világjárvány idején igyekeznek a meglévő forrásaikat jól felhasználni. 

5
máj

Madárodúktól a rovarhotelekig

Pályázatot írt ki a Palota Holding Zrt a kerületi óvodások és általános iskolások számára. A résztvevők fotókkal és rajzokkal „dokumentálhatják”, mennyire szeretik a madarak és a rovarok a rákospalotai parkokba kihelyezett madárodúkat és rovarhoteleket. 

Május 3-án a Karácsony Benő parkban jelképesen több madárodút is kifüggesztettek, az egyiket dr. Matlák Gábor alpolgármester a RÉPSZOLG daruskocsijának segítségével személyesen akasztotta fel az egyik fa ágára, illetve a parkba elhelyezett rovarhotelt is felavatták. 

– A klímaváltozás és az emberi civilizáció terjeszkedése miatt egyre inkább csökkennek az élőhelyek – mondta az alpolgármester –, melynek hatását mi is megérezzük. Úgy vélem, egy felelős önkormányzatnak ezzel a kérdéssel foglalkoznia kell. A madárodúk kihelyezése kis lépésnek tűnik, azonban egy olyan helyzetben amelyben élünk, és amelyben az önkormányzatoknak egyre szűkebbek a lehetőségei, igenis számít a környezetünkre történő odafigyelés.

Cserdiné Németh Angéla polgármester szerint a XV. kerületben már a holnapot és a jövőt építik, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy zöld és közös lesz.

3
máj

Jubilált a védőszent

1991.május 4-én, tehát pontosan harminc évvel ezelőtt emelték hivatalosan is Szent Flóriánt a tűzoltók védőszentjévé. Szent Flórián római katonatiszt volt, aki Diocletianus császár uralkodása idején szenvedett keresztény hitéért vértanúságot. A legenda szerint már gyermekkorában megmentett egy égő házat az elhamvadástól. Amikor Florianus megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (Lorch) elfogtak 40 keresztényt, maga is megvallotta hitét. Aquilinus bíró ezért megbotoztatta, s arra ítélte, hogy nyakában egy malomkővel az Enns hídjáról lökjék a folyóba. A legenda szerint a tetemét egy sas őrizte mindaddig, amíg el nem temették.