egyéb

28
júl

Bravúr a javából!

Két kerületi olimpikonunk közül a vízilabdázó Keszthelyi-Nagy Rita kezdte meg hamarabb a szereplését a tokiói olimpián (a karatés Hárspataki Gábor augusztus 6-án lép majd tatamira). Az UVSE Rákospalotán élő kiválósága a magyar női pólóválogatott vezéreként a világ élvonalába tartozó oroszok elleni döntetlenből és a verhetetlennek tartott címvédő amerikaiak elleni győzelemből is kivette a részét. 

27
júl

Egyirányúsítják a Wesselényi utcát

Látványos megújuláson megy keresztül a Wesselényi utcai piac környéke a fővárosi TÉR_KÖZ-pályázatnak köszönhetően, ezért 2021. július 26-tól a Dessewffy utca Wesselényi utcai torkolata lezárásra került.

27
júl

Piaci szemle negatív tapasztalatokkal

Hajdu László országgyűlési képviselő és Barkóczi Balázs a DK szóvivője, az előválasztáson a ellenzék országgyűlési képviselőjelöltje július 27-én az Újpalotai Vásárcsarnokba látogatott. A két politikus személyesen konzultált Szakály Kis Csilla ügyvezető igazgatóval, beszélgettek az árusítókkal és vásárlókkal, majd a sajtó képviselőinek beszámoltak a tapasztalataikról. 

26
júl

Egy hónapig bujkált a börtön elől – A XV. kerületben fogták el

Alkalmi munkahelyén fogták el a 29 éves Cs. Rolandot.

26
júl

Augusztustól terelő útvonalon közlekednek a 124-es és a 224-es autóbuszok

A Bogáncs utcában a Külső Fóti út és az Esthajnal utca között, valamint az Esthajnal utcában a Szántóföld út és a Bogáncs utca között a Budapest Közút Zrt. útkarbantartó szolgálata megbízásából útfelújítási munkák folynak.