egyéb

30
szept

Figyelemfelhívó séta és szakmai nap

Szeptemberben az Alzheimer kór világnapja alkalmából kerületünkben is szerveztek figyelemfelhívó rendezvényeket. A Göncz Árpád Szociális Intézmény Időseket és Demenciával Élőket Segítő Szolgálata a Levendula 60+ programsorozat keretében szeptember 26-ára „Nem vagy egyedül” címmel figyelemfelhívó sétával egybe kötött szakmai napot tartott. A program négy részből állt: a figyelemfelhívó sétából a Kontyfa utca 3. szám alatti nappali ellátótól egészen az újpalotai Fő

Read more

27
szept

Kiemelni a feledésből

Demenciatörténet a hozzátartozó szemszögéből Nógrádi Gergely Anyahajó című könyvét szeptember 23-án mutatták be a Kosztolányi téri KF & T Kft. Galériában. Az eseményen a TIZEN5 stábja is ott járt. Az elmúlt években mintha kezdene fellazulni a demenciáról szóló társadalmi tabu. Ennek jeleit elsősorban nem is a mindennapi közbeszédben, hanem az irodalomban látni. Idén mindjárt két könyv is vállalkozott arra, hogy

Read more

23
szept

Javítják a kerületiek komfortérzetét

A közterület-felügyelők munkája nem a bírságolásokról szól Jelenleg 39 közterület-felügyelő dolgozik a kerületben. A Polgármesteri Hivatal szervezeti egységén belül, a Hatósági Főosztály Rendészeti Osztálya keretei között működnek. Homa Gabriella osztályvezető beszélgetésünk során azt hangsúlyozta, rossz beidegződés, hogy az emberek szerint ők azok, akik büntetik a szabálytalanul várakozókat. Lényegesen összetettebb a feladatuk.   Milyen feltételek mellett lehet valaki közterület-felügyelő? Aki közterület-felügyelőként

Read more

18
szept

Felhívás a Csokonai vers- és prózamondó versenyre

Az ANNO rendezvénysorozat keretében ismét lesz kétgenerációs szavalóverseny. A Csokonai Rendezvényház tavaly rendezte meg az elsőt Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulóján. Idén is a költő születésnapja alkalmából kerül sor az  eseménye. A verseny célja a versek iránti szeretet ébrentartása, a tiszta magyar beszéd és a szép kiejtés ápolása, az amatőr előadók népszerűsítése, pódiumhoz segítése, valamint a generációk közötti kapcsolat

Read more

16
szept

Tolvaj Zoltán: ez volt az otthonom

Önéletrajzi regény a 80-as évek Újpalotájától napjaink Belvárosáig Milyen volt a rendszerváltás körüli idők Újpalotája? Milyen volt itt felnőni? Hogyan született ebből irodalmi karrier? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk Tolvaj Zoltán Magyar Művészeti Akadémia-ösztöndíjas költővel, íróval, műfordítóval, aki a személyes emlékein túl betekintést enged a kerületben játszódó regényébe is.   Mikor és hogyan indult a kapcsolatod a kerülettel? Az egész

Read more