egyéb

22
máj

Cirkusz helyett szafari

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a világhírű Magyar Nemzeti Cirkusz márciusban Újpalotán kezdi éves országjáró turnéját. Idén is ez volt a terv, amit a koronavírus-járvány sajnos meghiúsított. A Monte-Carlo-i és a Budapesti Cirkuszfesztiválok Arany Pierrot-díjával kitüntetett cirkuszigazgató, ifjabb Richter József az egészségügyi helyzet miatt egy régi tervét valósította meg. Szafari parkot nyitott a fővárostól nem messze, Szadán.

21
máj

A járványt felújításokra használjuk

A koronavírus-járvány miatt kialakult egészségügyi helyzetben mindenki megpróbál otthon maradni, és a többség csak fontos indokkal hagyja el az otthonát. Ezzel ugyanis megelőzheti a járvány terjedését. A sok otthonlétnek van egy másik eredménye is. A legtöbb ember ugyanis megpróbálja kihasználni ezt az egészségügyi „kényszerszünetet”.
Így március-április-május hónapokban még az átlagnál is többen kezdtek lakás-, garázs-, pince-, kert- vagy kerítésfelújításba. Ezek a munkálatok pedig sok-sok hulladékkal járnak. Így időszerű volt, hogy utánanézzünk, mit lehet tenni a felújítások során keletkezett sittel. Volt néhány lakó, aki például bennünket is megkeresett annak érdekében, hogy megtudja (hogy megtudjuk), a felszedett PVC-t hol lehet leadni.

21
máj

Nyitnak a budapesti strandok

Öt budapesti strandfürdőt megnyitnak május 30-án, a hatodikat pedig június 15-én – jelentette be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

Szűts Ildikó elmondta: jövő hét szombattól a Palatinus, a Paskál, a Római, a Csillaghegyi és a Pesterzsébeti strand várja a vendégeket, június 15-től pedig a Pünkösdfürdői is. A zárt fürdőket a jelenleg érvényes szabályozás szerint még nem nyithatják meg – tette hozzá. A strandokon szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnek be – hangsúlyozta a vezérigazgató. Kiemelte ugyanakkor: jelentősen csökkenti a strandok befogadóképességét, hogy a látogatóknak személyenként 16 négyzetmétert, a medencékben pedig 4 négyzetméternyi vízfelületet kell biztosítani.

20
máj

A tanév végéig marad a tantermen kívüli, digitális oktatás

A tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend, az óvodák és bölcsődék viszont május második felétől visszatérnek a normális működési rendhez – közölte a köznevelési államtitkár Magyarország kormányának Facebook-oldalán. Maruzsa Zoltán a feltöltött videóban azt mondta, hogy június 2-tól oktatási céllal találkozhatnak az iskolában a pedagógusok és tanulók, megtarthatják a kis csoportos konzultációkat és az egyéni felkészítéseket az elmúlt hónapok tudásának megerősítéséért vagy az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatásáért. Engedélyezett továbbá a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása.

20
máj

Balkonkertészet

Karantén idején felértékelődik az élelmiszer fogalma, értéke és ára is. Most, hogy sokunknak spórolnunk kell, viszont szívesen ennénk vitamindúsat és finom zöldségeket, erre is van módunk: még a legkisebb ablakpárkány is nyújt felületet az ültetésre. Az igazi bőség érzetét tudja nyújtani, ha egy balkonládába ültetünk egy-két tő bazsalikomot, petrezselymet, rozmaringot, kakukkfüvet, metélőhagymát, ezeket lehet kapni a boltokban cserépben. Csak annyi a dolgunk, hogy az ablakpárkányra kitegyünk egy virágládát, rögzítsük gondosan a szél ellen, töltsük meg földdel és a palántákat ültessük bele. Darabjuk 300-400 forintba kerül, viszont egész nyáron fűszerezhetünk velük. Folyamatosan hozzák az új hajtásokat.