egyéb

11
jún

Tűz volt egy újpalotai vendéglátóhelyen

A berendezési tárgyak gyulladtak meg.

10
jún

Jól jött a segítség

Különleges vendégei voltak június 9-én a XV. kerületi Fejlesztő Gondozó Központnak, amely a járványügyi helyzet miatt zárva van a gondozottak elől. Ezen a napon azonban megnyitotta kapuit az intézmény, így az önkormányzat néhány tagja, Tóth Veronika és Tóth Imre alpolgármesterek, Makai Ferenc önkormányzati képviselő és Mihály Gergő a Népjóléti Bizottság külsős bizottsági tagja személyesen tudták átadni Némethné Varga Viktória egységvezetőnek az adományukat.

9
jún

Bérlakáspályázat előtt felújítások

Önkormányzati bérlakások felújításába kezd a Palota Holding Zrt. annak érdekében, hogy még ebben az évben – hosszú idő után – új bérlakáspályázatot írhasson ki a helyhatóság.
„A polgármester kifejezett kérése volt, hogy a Palota Holding prioritást adjon ennek a feladatnak. Ezért a társaság az erre fordítható összes energiaforrását – legyen szó humán erőforrásról vagy mozgósítható pénzeszközökről – aktivizálta. Ennek eredményeként első ütemben 14 lakást újítunk fel a következő időben, annak érdekében, hogy az év második felében kiírható legyen a szociális bérlakáspályázat” – mondta Bokor István vezérigazgató.

8
jún

A Vivicittá is virtuális lesz idén

A hagyományostól eltérő módon, de a hétvégén megrendezi a Budapest Sportiroda (BSI) a Vivicittá városvédő futást, melyet ezúttal virtuális formában, péntektől vasárnap éjfélig teljesíthetnek a futni vágyók. A versenyen a leghosszabb táv a félmaraton, melyet egyéni mellett párban és hármasban is le lehet futni, emellett a kínálatból még a 10 kilométeres Vivicittá, az 5 km-es Midicittá és a 2,5 km-es Minicittá választható. A csapatversenyben 10 km-en, 7 km-en vagy 2,5 km-en lehet nevezni. Egy 1000 méteres Virtuális SUHANJ! futam is szerepel a programban, mely egy speciális jótékonysági futás/gyaloglás a fogyatékkal élők sportjáért.

8
jún

Baleset miatt oszlopnak ütközött egy autó Pestújhelyen

A Thököly út és az Apolló utca kereszteződésében.