egyéb

29
júl

Térkövezés, zöldesítés

Két újabb helyszínen fejeződtek be a munkálatok a kerületben. Július elején előbb az Énekes utca közelében, ezt követően pedig a Mézeskalács tér szomszédságában mutatták be a legújabb fejlesztéseket.

Az Énekes utca – Szövőgyár utca sarkán levő épület mögötti területen egy, a lakosság által használt név nélküli utat tisztítottak meg.

– A bozót túl nagy volt, a szilárd burkolat hiánya pedig különösen esős időszakban jelentett sok problémát az itt élőknek – mondta Szilvágyi László, a terület önkormányzati képviselője. – Ezenkívül a túl nagyra nőtt fák miatt a közvilágítás sem volt tökéletes, amely az esti órákban szintén nehezítette a közlekedést.

Énekes utca
Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond
A területrendezés során a bozótokat, fákat levágták, a rossz állapotú padokat lecserélték, az utat pedig térkövezték, amit a környéken élők is szívesen vettek. Mint ahogyan örültek annak is, hogy a Kossuth utcai parkolóban sikerült több mint tíz új parkolóhelyet kialakítani. Ezzel pedig lehetővé vált, hogy az iskola előtti sétányt tehermentesítsék majd az autósforgalomtól.

28
júl

Két hétre bezárnak a budapesti zsinagógák

– A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) két hétre bezárja a budapesti zsinagógákat és látogatási tilalmat rendel el a Mazsihisz budapesti szeretetkórházában és a BZSH idősotthonában – olvasható a mazsihisz.hu oldalon.
Azt írták: a Mazsihisz vezetése július26-án értesült arról, hogy a budapesti Bálint Házban tartott napközis tábor egyik résztvevőjének hozzátartozója koronavírus-fertőzött. Ezért a Mazsihisz és a BZSH vezetése a krízismenedzsmenttel egyeztetve úgy döntött, augusztus 10-ig felfüggeszti a budapesti zsinagógák látogatását, és javasolja, hogy az imákat és a tervezett rendezvényeket online tartsák meg.
Azt kérik, hogy akik személyesen vagy közvetlen családtag révén az elmúlt két hétben érintkezésbe kerültek a Chábád Lubavicsi közösséggel (zsinagóga, iroda, óvoda, iskola), a tizennégy napos lappangási időszak végéig ne látogassák a Mazsihisz és a BZSH intézményeit.
Az Egységes Magyar Izraelita Hitközség közölte, hogy szüneteltetik az istentiszteleteket a szervezethez tartozó Óbudai Zsinagógában, mert a közösség több tagja megbetegedett, és egyikük koronavírus-tesztje pozitív lett – írja az MTI.

27
júl

Állatkínzót fogtak a kerületi rendőrök – videóval

Öt kutyát és egy kecskét foglaltak le a kerületi járőrök egy parkolóban.

26
júl

Ételek orvosi ajánlásra

Különleges Semmelweis-napot tartott a ­Bethesda Gyermekkórház közössége. Az egészségügyi dolgozók ünnepéről a kórház Rákospalotán élő kommunikációs vezetője, Tamásné Bese Nóra mesélt nekünk.

– A koronavírus negyvenedik napja volt, amikor már nagyon feszélyezett a várakozás és az állandó készenlét. Úgy éreztem, hogy minél hamarabb meg kell próbálni túltenni magunkat ezen a helyzeten. Ugyanezt láttam a munkatársaimon is. Ekkor jött a gondolat, hogy állítsunk közösen emléket ennek a furcsa, egybekovácsoló, mégis távolságtartó karanténnak. Így született meg a közösen írt szakácskönyv ötlete. Mesélni akartunk a mindennapi ételeinkről, és egy picit arról az életről, ami ezeket a fogásokat ihlette. Továbbá arról, hogy milyen sokszínűek vagyunk, milyen sokféle módon sütünk-főzünk, és miben változott meg az életünk a járványhelyzet alatt – mondta Tamásné Bese Nóra.

25
júl

Nyári napközis jókedv

A koronavírus-járvány alaposan felborította életünket. Szinte mindent, a munkánkat, a szabadidős elfoglaltságainkat, a magánéletünket, a sportolási szokásainkat és a hobbijainkat is át kellett gondolnunk és át kellett alakítanunk. Ilyen változásra kényszerült az önkormányzat is, annak érdekében, hogy a szokásos nyári gyermekfelügyeletet biztosítani tudja a rákospalotai, pestújhelyi és újpalotai családok számára.

– Az idei napközis táborunkat egy előzetes felmérés is indokolta – mondta Reiszné Naszádi Magdolna, a helyi polgármesteri hivatal Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztályának a vezetője. – Ebből kiderült, hogy a korábbi évek adataihoz hasonlóan 150-170 gyerek felügyeletével számolhatunk majd a nyáron.