egyéb

19
aug

Baleset történt az Apolló utca – Őrjárat utca kereszteződésében

Forgalomkorlátozásra kell készülni.

18
aug

A kerületi állatok védelmezői

Ez év elején együttműködési megállapodást kötött egymással az önkormányzat és a Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület. Az immár hivatalossá váló kapcsolat újabb mérföldkő volt a helyi civil szervezet életében.
– Fiatal szervezet vagyunk, mindössze 2016-ban alakultunk – mondta Vámos Vera, az egyesület elnöke –, ám ennek ellenére sok minden történt már velünk. Leginkább az, hogy kezdjük kinőni magunkat. A kutyás baráti társaság által alapított szervezet ugyanis eredetileg azt a célt fogalmazta meg, hogy kóbor, elkóborolt kutyákat próbál meg beazonosítani a chipjük alapján, ma viszont már állatokat mentünk, óvodákban, iskolákban előadásokat, bemutatókat tartunk a felelős állattartásról, és legújabb projektként a gazda nélküli macskák ivartalanítását is bevállaltuk.

17
aug

Örömtánctól a tornáig

Nyitott ajtó várja az érkezőket augusztus 3-tól az ESZI Területi Gondozás mindhárom telephelyén, amely az idősek nappali ellátását végzi. Rákospalotán az Arany János utcában, Pestújhelyen a Klebelsberg Kunó utcában, Újpalotán pedig a Kontyfa utcában.
Csaknem öt hónap után nyitnak újra az idősklubok, hiszen a járványügyi veszélyhelyzet alatt ezeket nem lehetett látogatni, csakis otthoni ellátást kaphattak a rászorultak.
„Jaj, nagyon boldogok vagyunk!” – kommentálta a közös klubprogramok beindulását az Arany János utcában Vargáné Kosztoláncsik Franciska, az egyik legaktívabb klubtag. Elárulta, alig bírták az otthonmaradást, amint lehetett, szabadtéri programokat szerveztek maguknak. A közösségi oldalakon is élénk kommunikációt folytató csoportjuk hol a Hármashatár-hegyre, hol a Velencei-tóhoz, hol pedig a Kopaszi-gáthoz kirándult. Most pedig – élve a lehetőséggel – éppen az újrainduló foglalkozásokon, a senior örömtáncon vagy az ülőtornán vesznek részt.

16
aug

Szerethető videóklip

A koronavírus-járvány az ÉLETképek stábját is nehéz helyzetbe hozta. Az interjúk, riportok nagyrészt telefonon készültek, az illusztrálás miatt azonban kénytelenek voltunk mi is az archívumunkhoz fordulni.
A legkönnyebb helyzetben a jelenleg Párizsban élő grafikusunk, Varga Tímea Laura volt, aki korábban is online küldte illusztrációit újságunknak. Timi, aki az ÉLETképek grafikái mellett animációs filmeket készít, a három hónapos home office idején Horányi Juli Szeretni kell című dalához egy videóklipet rajzolt, melyet nemrég mutattak be a Music Chanellen.
– Juli a járványhelyzet miatt úgy gondolta, ha már úgysem lehet videóklipeket forgatni, akkor megpróbál animációs hátteret készíteni új dalához – mesélte Timi. – Körülnézett a MOME Anim Vimeo-csatornáján, melyen rátalált a diplomafilmemre. Ezt követően keresett meg telefonon. Mivel mindig is szerettem volna videóklipet készíteni, örömmel mondtam igent a felkérésre.
Horányi Juli Szeretni kell című dala amellett, hogy nagyon sok általános problémára is felhívja a figyelmet, a szövegvilágában is erősen reflektál az elmúlt hónapok eseményeire.

15
aug

Nagyboldogasszony napja

A mai katolikus gyakorlatban nem sok olyan ünnep van, amikor a hívek számára kötelező templomba menni, és nem vasárnapra esik. Az egyik kivétel augusztus 15-én Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevétele. A hagyomány szerint Mária nem szenvedve halt meg, hanem „elszenderedett”, és azonnal a mennybe került. Az ünnepet Jeruzsálemben az V. századtól kezdve ülték meg, a nyugati kereszténység a VIII. századtól kezdve építette be a liturgikus rendbe.