Június elején kezdik a szúnyogírtást

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Idén június 1-jén, csütörtökön indul az országos szúnyoggyérítési program; az irtás a Szigetközben és a Tisza-tónál kezdődik, ugyanis jelenleg ezeken a területeken a legtöbb a vérszívó – tájékoztatta a programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.

Ha az időjárás nem akadályozza a munkát, akkor csütörtöktől vasárnapig, június 4-ig 28 ezer hektárnyi területet kezelnek a szakemberek. Mint elmondta, az elmúlt hetek esős időjárása nyomán az ország több területén megindult a szúnyogok szaporodása.
A központi program mellett – folytatta – az önkormányzatok önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést, továbbá idén is van lehetőségük jelezni a katasztrófavédelem megyei ügyfélszolgálatai számára, ha a településükön jelentős szúnyogártalmat tapasztalnak. A szakemberek folyamatosan mérik a szúnyogok egyedszámát, és ha szükségessé válik, a következő hetekben elrendelik a szúnyoggyérítést ott, ahol a helyzet ezt indokolja.
Mukics Dániel arról is szólt, a katasztrófavédelem kiemelt figyelmet fordít a méhészek megfelelő tájékoztatására, hiszen a hasznos rovarok védelme miatt fontos, hogy időben értesítést kapjanak a munkálatok helyszíneiről és időpontjairól.
A légi szúnyoggyérítés az esti órákban végzik, a földi pedig naplementekor kezdődik. A munka így a leghatékonyabb és így jelenti a legkisebb kockázatot a méhekre. A felhasznált irtószerek használatát az Országos Tisztifőorvosi Hivatal engedélyezi, ezek az emberekre, a háziállatokra, a melegvérű élőlényekre teljesen veszélytelenek – mondta Mukics Dániel.

Comments are closed.