Jogszabály-módosítások révén megszűnhet a repülőgépek éjszakai zajterhelése Budapesten

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A jogszabályi változásoknak köszönhetően éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett, a Liszt Ferenc-repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le repülőgépek – jelentette be Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A korlátozáshoz szükséges jogszabály-módosítások „részben már életbe léptek, részben a legközelebbi jövőben életbe lépnek” – mondta Tarlós István. Kifejtette: ötről tíz csomóra emelték a le- és felszálláskor megengedett hátszél erősségét, a főváros felett kényszerűen végrehajtott éjszakai repülésekért akár 1000 eurós bírságot is kiszabhatnak, továbbá a zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik, és a lakosság is ellenőrizheti ezeket a méréseket. „Mindezek következtében az eredmény az lesz, hogy a mélyalvás időszakában gyakorlatilag Budapest felett a repülések megszűnnek” – fogalmazott.

Tarlós István rámutatott, a változások révén a repülőtértől északnyugati irányba lévő sűrűn lakott rész zajterhelése gyakorlatilag megszűnik, és a délkeleti irányba szállhatnak majd le és fel az 1-es kifutóról a repülőgépek. Palkovics László elmondta, az intézkedések azt szolgálják, hogy az éjszakai repülési műveletek számát szinte a nullára csökkentsék.

Ez a módosítás szeptembertől kerül be a repülőtéri kézikönyvbe, amelynek módosítása jelenleg zajlik – közölte. Várhatóan szeptemberben vezetik be a maximum 1000 eurós zajterhelési díjat, a büntetés mértéke a repülőgép okozta zajtól függ majd. A tiltás természetesen a vészhelyzetekre nem vonatkozik.

A kiszabott bírságok összegét a Budapest Airport abba az alapba rakja, amelyből a környező házak zajszigetelését pályázat útján végzik.

Comments are closed.