Jár a pestújhelyi templom új toronyórája

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Elkészült a pestújhelyi Keresztelő Szent János templom tornyának új órája, a számlapok kétszer két méteresek, és százötven kilót nyomnak. A torony mind a négy oldalán mutatja az időt, a felüljáróról is jól lehet látni.

Kapui Gyula villamosmérnök, a toronyórák specialistája hétfőn, március 20-án délután kettőkor üzemelte be a pompás szerkezetet. A mester legújabb művére úgy tekint, akár a saját gyermekére. A 60 éves távközlési mérnök jó egyéves munkája fekszik a toronyórában, melynek kivitelezésekor váratlan nehézségeket kellett megoldania.

– Először is építenünk kellett a harangszinten egy álfödémet, hogy szerelni lehessen az órákat – mondta a taksonyi mérnök, aki 38 évet lehúzott a Telekom távközlési szakembereként. – De aztán szembetaláltuk magunkat egy betonkoszorúval, amelyet a háború után húzhattak fel, hogy megerősítsék a tornyot. Pont oda esett az óra középpontja, ezért a motort és a tengelyeket láncos megoldással kellett összekapcsolni.

Kapui Gyulával felbújtunk a harangszintre, láttuk a „legényeket” (ezek a sodronykötelek tartják a három pestújhelyi harangot), az új óra pontban délután kettőkor megadta a parancsot a koppantónak, megkondultak a harangok. Kezdetben az óra mutatói feketék voltak, de a mester készített egy „aranyos” változatot is. Ezután született meg az a döntés, hogy akkor legyenek a sarokdíszek is ilyenek.

– A számlap domborított alumíniumlemezből készült – árulta el a szakmai titkot az óraépítő -, a végén a mutatókat és a sarkokat aranyfüstlemezzel borítottuk.

Azt a kérdést is föltettük, hogy meddig jár egy óra?

– Ameddig az itteniek a sajátjuknak érzik – ezzel az ajánlással indította útjára az éjjel is megvilágított templomórát a háromgyermekes építőmester, aki igen jó referenciákkal rendelkezik. Ő készítette a Bosnyák téri templom óráját, és Győrben, Szombathelyen, Kolozsváron is toronyórákat épített.

Tettünk egy kört a téren, nekem tetszik, mondta a templom tőszomszédságában lakó Gulyás Ottó nyugdíjas. – Éjszaka különösen szép – foglalta össze a lényeget egy ifjú hölgy.

A pestújhelyi templom toronyórájának építését jelentős közadakozás előzte meg. A Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület és az Órakör szeptemberben „Toronyóra ünnepet” rendezett. Az új toronyórát március 25-én délután háromnegyed ötkor szentelik föl, az órát Molnár Béla plébános áldja meg.

One Comment

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.