Irodanyitás Újpalotán

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Több évnyi szünet után ismét megnyitották az újpalotai „rendőrőrsöt”. A Kontyfa utca 2-8. szám alatti iroda kisebb mint elődje, és nem is őrs, hanem körzeti megbízotti iroda a neve.

Körzeti megbízotti iroda megnyitása/Fotó: XV Média, Vargosz

Körzeti megbízotti iroda megnyitása/Fotó: XV Média, Vargosz

Galambos Ferenc ezredes, kerületi rendőrkapitánytól megtudtuk, az 50 négyzetméteres irodában tizenkét újpalotai körzeti megbízott dolgozik. A helyiség két irodából, vizesblokkból és egy teakonyhából áll. A kerület rendőri vezetője kiemelte, az irodában hétfőtől péntekig délután 4 és este 6 óra, szombatonként pedig reggel 9 és 11 óra között tartanak fogadóórát. Az új iroda kialakítása részét képezi a vásárcsarnok és környéke rekonstrukciójának.

A Kontyfa utca 2-8. szám alatti tízemeletes ház földszintjének mindkét oldalán egy-egy üzletsort alakítanak ki. A helyiségek közül a rendőrőrs készült el leghamarabb, amelyet április 3-án László Tamás polgármester és Meichl Géza dandártábornok, a főkapitány gazdasági helyettese közösen nyitott meg.

A magas rangú rendőri vezető az ünnepségen jelen levő hat körzeti megbízottnak egy-egy mobiltelefont is átadott, amelyet a Fővárosi Önkormányzat és a BRFK valamennyi budapesti körzeti megbízottnak, így a huszonnyolc XV. kerületinek is biztosít. Az újpalotai rendőrőrsöt 2005-ben adta át az akkori önkormányzat, majd rövid idő után bezárták. Meichl Géza ígéretet tett rá, hogy ez az új irodával nem fordulhat elő.

Comments are closed.