Huszonöt éves a PEKH

Átlagos olvasási idő: 3 perc

Mostanában sokat kószálok Pestújhelyen, valahogy mindig arrafelé akad dolgom. A 124-es buszról leszállva illendően köszöntöm a Facebookon „kis kedvencünknek” nevezett épületet, a toronyórásított Keresztelő Szent János templomot, amely a Bajcsy-Zsilinszky utcáról átkeresztelt Klebelsberg Kunó utca sarkán mereszti a tornyát, próbál ellátni a földszintes házak fölött a nagyvárosra. A tér túlsó végében húzódik a Bezsilla Nándor utca, a cseles ingatlanbizniszbe bocsátkozó ügyvéd tekinthető a pestújhelyi önállóság megteremtőjének a ’910-es években. Egy-egy korabeli gyilkos hangvételű cikket (amelyhez képest a mai politikai marakodás unalmas lányregény) a közelben lakó Nagy Előd műtermében láthattam, a nagypapa egykor szívesen publikált, és nem ment a szomszédba egy kis vitriolért.

A Szűcs István utcába kanyarodva, a Pestújhelyi Közösségi Ház 25. születésnapjára igyekezve idéztem fel magamban, amit a kezdetekkor a helyi művészeket felkaroló Nagy Előddel együtt ügyködő Szabó Gábor szobrászművész mondott. A festőművész a Pestújhelyi úti iskolában a Képzőművészeti Kör működtetésére hívta Szabó Gábort. – Emlékszem az első napra – idézte fel a ködös novemberi délutánt a szobrász. – Előd arra kért, hogy vegyem át a tennivalókat, szitált a köd, délután négykor sötétedett, és fájt a fejem. Olyan volt a hangulat, mint egy régi cseh vagy lengyel ellenállási filmben, amiben a partizánok azon vitatkoznak, hogy hová ássák el a német őrvezetőt. Az óriási teremben néhány figura melegedett a kályha mellett.

A két jóbarát természetesen ott volt a PEKH jubileumi gáláján, Pintér Zsuzsánna, a közösségi ház vezetője örömmel üdvözölte őket. A hajdani úttörőház épületében kilakított „művház” negyedszázados jubileumán különös szeretettel szólították meg a tűzzománc hazai nagyasszonyát, Szendrei Juditot is, aki a kezdetektől fogva itt tartja foglalkozásait, táborait, és neveli tehetséges tanítványait. Fellépett a 20. születésnapját ünneplő Szilas Néptánccegyüttes Sikentancz Szilveszter művészeti vezetővel. Az ünnepi estet a Jánosi Együttes koronázta meg. Összefoglaló a gáláról. 

Hogy milyen fontos hely a PEKH a kerület gondolkodásában, azt tavasszal tapasztalhattam meg, amikor a Pestújhelyi Napok parádéján gyerekeknek szervezett bicikliversenyen jártam itt. Ruzicska Andrea, a legendás országúti kerékpáros, Szlipcsevics István özvegye ugyanolyan bizalommal és szeretettel fogadta érdeklődésemet, mint Jobbágy Máriáék a Klebelsberg utcai Időseket Segítő Szolgálatnál. Ináncsi Rita hétpróbabajnokkal szintén a PEKH udvarán találkoztam. Itt, a környékben molyoltam akkor is, amikor a kis papírboltba vadidegenként estem be, és a fanyúl áráról kezdtem érdeklődni. Közel volt ez a bolt az Emlék térhez, az itt megesett történéseket – egy tűzoltó gyanútlanul babrálni kezdte a háborús bombát, sokan belehaltak – tátott szájjal hallgattam. Az is errefelé volt, közel a PEKH ódon épületéhez, hogy Varga Árpád tanár úr a nagyapja által ültetett jegenyefák történetét mesélte el rendkívül élvezetesen. 

Van itt Pestújhelyen valami kipusztíthatatlan falusi kíváncsiság a kívülről jövővel szemben. Ha úgy tetszik, felcsillan a szemekben az idegen iránti ősi érdeklődés. Nincs gerjesztett félelem, pedig a kerület zajos története ezt indokolttá tehetné. Ez a kíváncsiság, amire a művház is alapozni tudott, a polgári öntudat csalhatatlan megnyilvánulása. Szeretek Pestújhelyen bátran kérdezősködni: mivel, mikor és hogyan lehet elmenni ide meg oda. Mindig hosszan magyarázzák, hogy a Bosnyákra meg Újpestre hogyan kell menni. És megállnak, amikor az ember útbaigazítást kér.

A másik a kisvárosi nyugalom. Nagy Edit népművelő arról a vágyáról beszélt nem sokkal a születésnapi gála előtt (a sztorit hamarosan közöljük), hogy boldog szigetként tekintett 25 évvel ezelőtt a PEKH-re. Olyan bázisra, ahol számtalan lehetőség adódik a találkozásokra és az értelmes emberi párbeszédre. Na, most szó sincs arról, hogy Pestújhely vagy a PEKH boldog, érintetlen sziget lenne, ide is leszivárog a politikának és a modern világ intoleranciájának az a rohasztó elegye, ami nem kedvez túlságosan a polgári gondolkodás térnyerésének.

Mégis azt érzem, amikor itt járok, hogy megmaradt a békés közeledések illúziója.

Itt voltak például a gálán a válaszúti gyerekek Kolozs megyéből, a Kallós Zoltán Alapítvány védőszárnyai alatt formálódnak, jött velük a menedzserasszony és Major Melinda (Tani) is, aki jó ideje ápolja a pestújhelyi és a kerületi kapcsolatokat azzal, hogy hozza a gyerekeket a bernecebaráti táborba is. Voltam ott a nyáron többször, láttam, hogy milyen fontos, az új generáció barátkozásait is meg kell  alapozni. Kis videót készítettem a tanárnővel a PEKH-ben Válaszútról, Bernecebarátiról. Mutatom.

Sok-sok hivatalos vendég is tiszteletét tette a PEKH 25. szülinapján, alpolgármesterek köszöntötték a ház dolgozóit és vendégeit, László Tamás országgyűlési képviselő is felszólalt. Miközben a bábjátékosok bemutatót tartottak Pintér Zsuzsánnáék kicsiny színpadán, valaki megjegyezte, hogy ha a mindenfelől érkező politikai ellenfelek ilyen jól meg tudnak lenni az ünnepi pillanatokban, vajon mivel lehet indokolni azt az öldöklő küzdelmet, amit a politikai küzdőtéren, egy-egy képviselő-testületi ülésen tanúsítanak. Válaszom nem volt rá. Inkább belemerültem a Jánosi Együttes pompás játékába.

Ezzel kívánok boldog születésnapot a PEKH összes dolgozójának, a balett-táncosoknak, a helytörténészeknek, a dzsiu-dzsicusoknak, a tűzzománcosoknak, a biciklistáknak, a büféseknek és mindazoknak, akik érdekeltek abban, hogy ezután is legyenek a PEKH-ben felhőtlen és szép pillanatok.

(PP, Rab László, 2017. november 25.)

 

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.