Hét százalék

Nincs igazolt fertőzött a kerületben, legalábbis nem tudunk róla – mondta a Periszkópnak Cserdiné Németh Angéla. A polgármesterrel hivatalában találkoztunk, és az a fura helyzet állt elő, hogy a koronavírus-járványról sokkal nyugodtabban beszélgettünk, mint tavasszal, amikor pedig az adatok nem voltak annyira elborzasztóak, mint most. Lehet, hogy megtanultunk együttélni a kórral?

A polgármesterrel készült október eleji beszélgetésünk elérhető a Facebook-on és Youtube-csatornánkon is.

Ami szembeötlő, hogy nincsenek információk az iskolákból. Annyit tudunk, hogy reggelente lázmérőkkel felszerelkezve várják a diákokat, de hogy a gyerekek maszkokban ülnek-e az órákon, azt pontosan nem tudjuk. Miként arra vonatkozóan sincs információnk, hogy mi a helyzet a pedagógusokkal és a pedagógusok félelmeivel. Vannak iskolák, amelyek fontosnak tartják, hogy tájékoztassák a diákokat és a szülőket a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről, és vannak olyanok, amelyek nem bíbelődnek honlapjuk frissítésével. Itt most a Czabán Iskola igazgatójának közleményét tesszük közzé, látni lehet belőle, hogy mi a helyzet.

„A gyerekek az iskolába érkezéskor csak maszkban léphetnek az épületbe. A folyosókon és a közös használatú helyiségekben csak maszkban tartózkodhatnak. Érkezési sorrendben az ügyeletes pedagógus által reggel 7 órától 7 óra 45 percig kötelező a lázmérés. A szülő köteles megvárni a lázmérés eredményét. Amennyiben probléma lép fel, a szülőnek a gyermeket haza kell vinnie még az óra megkezdése előtt. A bejáratnál szenzoros kézfertőtlenítő automata van elhelyezve, amelyet belépéskor kötelező használni. Az intézménybe érkező külsős személy pl. szülő, csak előzetesen megbeszélt időpontban, maszkban és fertőtlenített kézzel léphet be. Ha egy gyereknek napközben hőemelkedése vagy láza lenne, az értesítést követően a szülő a gyermeket egy órán belül köteles elvinni, valamint köteles értesíteni az intézményt pozitív teszt eredményéről. A vírushelyzetre való tekintettel csak orvosi igazolással térhet vissza betegségből a gyermek. Szülői igazolást visszavonásig nem fogadhatunk el.” (Eigner-Pap Andrea intézményvezető)

Választás Borsodban: nyert a fideszes jelölt

Élénk országos visszhangot váltott ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókörzet (Szerencs-Tiszaújváros) időközi választása, a kerületből is támogatták az ellenzéki jelölt, a jobbikos Bíró László kampányát. A választást végül a motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc lánya, a fideszes Koncz Zsófia nyerte 50 százalékot meghaladó többséggel, Bíró 45,9 százalékkal végzett. A kampány során magasra csaptak az indulatok Bíró korábbi, „judapestező” kijelentései miatt, amelyekért a jelölt bocsánatot kért, de sokan nem értették, miért zárt össze mögötte ilyen makacs egységben az ellenzék. A Fidesz az utolsó napokban bevetette a krumpliadományokat, ezt mondjuk ismerjük a 2018-as kerületi kampányból is – nem ez döntötte el a választást.

És nem is Bíró előélete, ami persze aggályos volt, még úgy is, hogy a jelölt visszakozót fújt. A tanulság az, hogy a Jobbiknak is meg kell tanulnia, ha bele akar simulni az ellenzéki összefogásba (enélkül, úgy tűnik, nem lehet legyőzni a Fideszt), akkor makulátlan jelöltekkel kell jelentkeznie. A másik az előválasztás intézménye, ami segítheti a pártokat abban, hogy jelöltjeiket az irgalmatlan állami médiás hátszéllel szemben „megfuttassák”.

Erről mondjuk Deschelák Károly XV. kerületi önkormányzati képviselőnek, aki részt vett a borsodi kampányban, más a véleménye. „Azt hiszem, én elmondhatom, hogy majdnem mindent megtettem az ellenzéki győzelemért – írta Deschelák blogbejegyzésében. – Talán nem is posztoltam volna, ha mára nem válik mindenki választási szakértővé és egyben megmondóemberré, ki mit hogy nem csinált jól. Kíváncsian olvasgatom ezeket a bejegyzéseket, hátha tanulok, mint aki sokszáz kampányt látott és csinált végig és ebben él, de még várom a tuti írást… A kedvenceim a mindenáron előválasztás hiányára hivatkozók. Nem tagadva, hogy annak is megvan a helye… Viszont egy nyertes kampányhoz alapvetően négy dolog kell. A jelölt ismertsége, munkája, pénze és még több pénze. Egy vidéki soktelepüléses billegő körzetben rendezzünk előválasztást. Remek! A jelölt méressen ismertséget vmelyik szimpatikus közvélemény-kutatóval, ha 20 százalék alatti, ne erőltessük. Ha ezt megugrotta, akkor vegyen ki másfél hónap szabadságot, mert 0-24-ben az utcán kell lennie. Sikerült? Akkor törje fel a malacperselyt és rángasson ki belőle néhány milliót, amivel kampányol, hiszen erre nincs támogatás. Megnyerte az előválasztást? Szegény azt se tudja, örüljön vagy sírjon, vegyen ki további három hónap szabadságot, és szerezzen további 10 millió forintot az igazi kampányra, amivel kiegészíti a párttól kapott támogatást, ha labdába szeretne rúgni. Még említhetek olyan apróságot, hogy ez idő alatt csak lejáratják, hazugságokat állítanak róla, de lehet, hogy az egész családjáról is. Becsüljük meg inkább azt, aki beleáll a jelöltségbe, támogassuk munkával és anyagilag inkább, mintsem a végén vesztesként kritizáljuk. Megjegyzem, szakmailag, az ellenzék minden idők legjobb mozgósító kampányát rakta össze…”

Mikszáth úr, Móricz úr, itt vannak a rokonok!

Amit még szóvá teszünk, az, amire szinte senki nem hívta fel a figyelmet. Meghalt egy képviselő (Koncz Ferenc), aki egy időben szerencsi polgármester is volt. Ha Koncz Ferenc szódás vagy bádogos lett volna, a gyereke nem tudott volna rögtön teljes értékű utódjaként beszállni a helyére. Úgy látszik viszont, hogy ha valaki több cikluson át képviselő, akkor alkalmas tud lenni a leánya arra, hogy folytassa apja tevékenységét. Ez tisztára Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond világát idéző, eléggé feudális momentum, benne van a Fidesz kontraszelekcióra alkalmas dzsentrizmusa is. Nincs bajunk Koncz Zsófiával, aki most országgyűlési képviselő lesz (és biztosítja az orbáni kétharmad fennmaradását 2022-ig), de azért megpendítjük, mennyire nem hiszünk abban, hogy a demokráciának dinasztikus módon kell működnie. Hiszen így az lesz, hogy az ügyvéd (amúgy tehetségtelen) fiából is ügyvéd lehet, orvos pedig abból lehet, akinek a tatája vagy a mamája is orvos. Rokonokból, barátok családtagjaiból, ismerősök ismerőseiből verbuválódik a párt, olyan haszonlesőkből, akiknek nem kell semmiféle teljesítményt felmutatniuk, nincs szükség arra, hogy képességeiket bizonyítsák a munkájukkal, elég annyit mondani, hogy az én apám volt valaki, én is lenni akarok hát valaki.

Nem részletezzük, mennyire utáltuk ezt az urambátyám tempót a szocializmus idején (amikor a Szochazáért kitünetés birtokosának protekciós kölyke könnyebben be tudott jutni az egyetemre, mint a parasztgyerek vagy egy-egy deklasszált család leszármazottja). A dzsentrivilág és a szervilis kollektivizmus keveredik Koncz Zsófia megválasztásában, melyet Orbán Viktor úgy nyugtázott, hogy „apád örülne neki, ha látná”. Nos, minden tiszteletünk az elhunyt Koncz Ferencé, de nem biztos, hogy örülne annak, ha a lánya minden komolyabb teljesítmény nélkül megkapná a párt által pénzzel, irgalmatlan médiatúlsúllyal, az igazi versenyt nélkülöző felborított választáson a szavazatok több mint felét. Ha Bíró a vállalhatatlan kifejezései miatt kockázatos volt az ellenzék számára, akkor ez is az. Koncz Zsófiának ezzel együtt azt kívánjuk, bizonyítsa be, hogy félelmeink nem jogosak. És ne legyen a langymeleg fészekaljban csupán egy azok között, akik parancsszóra nyomkodják Orbánéknak a gombot. (Sajnos, más választása nem lesz.)

Végül a borsodi időközi kapcsán az ismert kommunikációs paradoxonra hívnánk fel a figyelmet. Amikor elhangzik egy-egy választási ígéret, vagy megszólal valaki, nem az számít, hogy mit mond, hanem az, hogy ki mondja és hogyan mondja. Ha valakinek jó az orgánuma, messzebbre tud eljutni, mint ellenfelei. Ha valaki előzőleg belerúgott honfitársaiba, hiába mondja, hogy bocs, véletlen volt, a választó kíméletlen: nem bocsát meg egykönnyen. Ezzel együtt a kommunikáció sikerét 55 százalékban az dönti el, hogy ki mondja, 38 százalékban pedig az, hogy hogyan mondja. Marad a végén az, hogy 7 (azaz hét!) százalékban számít az, hogy ki mit mond. Nem túl sok.

Megint beszorultunk

Az a legnagyobb baj a járvánnyal, hogy nem lehet az ismerősök nyakába ugrani, de már itthon se lehet a kamaszgyerekeinket nyomorgatni, mert szólnak, hogy „apa, vigyáznunk kell rád meg anyára, nehogy hazahozzuk és elkapjátok tőlünk a vírust”. A páromat ez jobban megviseli, de én is szenvedek tőle. Nem lehet birkózni a sezlonyon, nehogy egymás nyakába lihegjünk, nem lehet nagyokat ordítani kártyázás közben, a fürdőszobában is jóval nagyobb rendnek, tisztaságnak kell lennie, mint máskor. Idegesít a maszkhordás, de nincs mit tenni. Idegesít, hogy nem lehet moziba menni. Illetve lehet, de bizonyos életkor fölött mégse. Új szabályok vannak, amelyeket magamra nézve vezetek be. Másfél méterre állok, ha beszélgetek valakivel, ami a bizalmas pletykálódást teljességgel kizárja. Istenem, a régi szép idők, amikor még sugdolózni lehetett! Most nem lehet, mert közel kell hajolni a másik intrikus vagy összeesküvő füléhez, azt pedig betiltottuk magunknak. Kitágult a 40 centis intimzónánk, másfél-két méteresre vagyunk kénytelenek növelni, ami azt eredményezi, hogy több hely kell a Földön a hétmilliárd embernek. Mi lesz így ebből? Nem is merek belegondolni.

A bejegyzést azokkal a fotókkal illusztrálom, amelyeket nemrég a képviselő-testületi ülés szünetében készítettem. Kiléptem a városháza erkélyére, hogy a belarusz zászlót lefotózzam, s néztem, néztem Újpest felé, néztem a víztornyot, a felüljárót, mely Rákospalotára vezet. Elnéztem a távolba, miként öregapám leskelődött ki a kertkapun. Ő mondjuk a háború kivételével máskor nem mozdult ki a falujából, és jól érezte magát. Én meg egész életemben kóringyáltam, és most úgy érzem, be vagyok zárva. De csak képletesen persze. Egy pillanatra átszaladt bennem, hogy egy-egy emberöltő mennyi mindent képes megváltoztatni. Mindenki vigyázzon magára és a szeretteire. (PP, Rab László, 2020. október 12. – nyitókép: Másfél méter távolság)