Találkozásainkkor az első kapcsolatfelvétel a köszönés. Azt hinnénk, annyira alapvető része az életünknek, hogy mindenki mindent tud róla, pedig nem biztos, hogy így van. Egy anonim, nem reprezentatív kérdőívre huszonöt középiskolás válaszolt, érdekes és elgondolkoztató látni, ők mit gondolnak erről a témáról.
Fotó: XV Média, Nagy Botond
A válaszadók mintegy fele szokott köszönni mindenkinek, akivel kapcsolatba kerül, harmada csak az ismerősöknek, húsz százalékuknál ez változó. Az, hogy köszönni kell, a fiatalok hetven százalékának nem okoz gondot, de húsz százalékuk zavarba jön ilyenkor, tizenkét százalékuk pedig nem foglalkozik vele. Tizenhatan azt írták, hogy ismerik a köszönéssel kapcsolatos illemszabályokat, kilencen nem biztosak benne, az viszont jó hír, hogy senki nem választotta, hogy nem tudja, kinek hogyan köszönjön. Arra a kérdésre, hogy egyszerű-e eldönteni, kit tegezünk és kit magázunk, a válaszadók kétharmada azt válaszolta, hogy nem okoz gondot, és csak az egyharmaduk szokott ezen gondolkozni.
Sokat írtunk már mi is arról, hogy a fiatalabbak sokat kommunikálnak az online térben. Különös, hogy kilencen mondták, hogy egyszerűbb internetes kommunikációnál köszönni, tizenegy válaszolónak nem egyszerűbb, és öten válaszolták, hogy talán egyszerűbb ott köszönni.
Annak ellenére, hogy vannak, akiknek gondot okoz mások üdvözlése, a kérdőívet kitöltők mintegy háromnegyede szerint manapság is fontos az illemszabályok használata, négyen mondták, hogy talán és csak hárman válaszoltak nemmel. Voltak, akik a véleményüket is megosztották velünk, például, hogy „az önözés és a magázás két különböző dolog, és a használata is általában feledésbe merül”. Másnak az volt fontos, hogy „sajnos gyakori, hogy valaki azért nem köszön, mert fél, hogy kínos lesz, ha nem köszönnek neki vissza”. Van, aki dühös lesz, ha a szembejövő ismerőse nem köszön neki. Végül a legtoleránsabb hozzászóló véleményével búcsúznék: „Elfogadni az embertársainkat!”
Comments are closed.
