Harminc-negyvenezer forintba kerül gyermekenként az iskolakezdés

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján végzett számítások szerint gyermekenként harminc-negyvenezer forintba kerül egy általános iskolás diák tanévkezdése – mondta Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének alelnöke. Az óvodától a felsőoktatásig kétmillió embert érint a tanévkezdés. A kerületi önkormányzat is segíti az iskolakezdést, és számos szervezet gyűjtést indított a rászorulók segítésére.

A 2019/2020. tanévben az első tanítási nap 2019. szeptember 2-a hétfő és az utolsó tanítási nap 2020. június 15-e. A tanítási napok száma száznyolcvan nap – írja a Magyar Közlöny. A szeptemberi iskolakezdés előtt azonban sokaknak gondot jelenthet a tanszerek, felszerelések megvásárlása, ezért számos szervezet gyűjtést indított a rászorulók segítésére.

Iskolatáska, tolltartó

Szeptember elején becsöngetnek az iskolákban, és lassan el kell kezdeni az iskolai felszerelések, eszközök beszerzését. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. gyűjtőakcióval szeretne hozzájárulni a „fenntartható” iskolakezdéshez.

Az akció során olyan, iskolakezdéssel kapcsolatos használt, de még szép állapotú tárgyakat (például iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat, írószereket, felesleges füzeteket, mappákat) várnak, amelyeket még jó szívvel tovább tudnak adni. Nem baj, ha nem felelnek meg a legújabb divatnak, az a lényeg, hogy használhatóak legyenek – írják a Facebook-oldalukon.

Az adományozók az iskolai felszereléseket leadhatják a XV. kerületi Szemléletformáló és Újrahasználati Központban, a Károlyi Sándor út 166. szám alatt.

Katolikus segélyprogram

– Legyen öröm az iskolakezdés! címmel iskolakezdési segélyprogramot indít a Katolikus Karitász. A segélyszervezet célja, hogy legalább ötezer rászoruló gyermeket támogassanak iskolatáskával, tanszerekkel, tornafelszereléssel – közölte Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója a program sajtótájékoztatóján.

A segélyszervezet szeptember 15-ig tartó programjához több módon lehet csatlakozni. Az 1356-os adományvonal tárcsázásával hívásonként 500 forinttal lehet támogatni rászoruló diákokat. A Karitász honlapján bankkártyás fizetéssel, illetve átutalással is lehet adakozni. A támogatást az 12011148-00124534-00100008-as bankszámlaszámra várják, a közlemény rovatba az iskolakezdés szót írva. Emellett a Katolikus Karitász egyházmegyei központjaiban is várják a jó állapotú iskolatáskákat, tanszereket – mondta a segélyszervezet vezetője. – Egy telefonhívás egy színesceruza-készletet, tíz hívás egy iskolatáskát, ezer hívás száz iskolatáskát ér – tette hozzá.

Iskolakezdés együtt!

Rászoruló iskolásoknak gyűjt pénzt az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyerek beiskolázásának támogatására. A segélyszervezet idén is gyermekenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomaggal szeretné támogatni a nehéz sorsú iskolásokat. Célkitűzés, hogy a segítség már az első becsöngetés előtt célba érhessen. Az összefogáshoz a 1353-as adományvonalon lehet csatlakozni, melyre minden hívás és SMS indításával 250 forintot lehet adományozni.

A segélyszervezet online adományozási felülete a www.iskolakezdesegyutt.hu oldal, amelyen tetszőleges összeget lehet adományozni, a nagyobb postákon pedig gyűjtőperselyekben is várják az adományokat.

Comments are closed.