Talán furcsának tűnhet a címben szereplő kérdés, pedig jogos. Ugyanis az abroncs nem gyorsan romló áru, így nem kell mindenáron az idei gyártásút keresni. Hasznos tulajdonságait megfelelő tárolás mellett éveken át megőrzi.
Gumiabroncs vásárlásánál fontos tudni, hogy az előírt körülmények között tárolt és még fel nem szerelt abroncsok 5 éven át megőrzik a gyártás időpontjában is fennálló tulajdonságaikat. A gyártás során ugyanis olyan speciális adalékanyagokat vegyítenek a gumikeverékbe, amelyek meggátolják az abroncs teljesítményét csökkentő, az oxigénnel és ózonnal történő kémiai reakciókat. Vagyis egy nem használt 5 éves gumiabroncs értékesítése és felszerelése nem jár műszaki veszéllyel – szögezi le a Magyar Autógumi Szövetség (HTA).
A szervezet ezzel együtt felhívja a figyelmet, hogy meg kell különböztetni az új (azaz a 3-5 éve gyártott) és a frissen gyártott (maximum 3 éve gyártott) kategóriát. A gyártás ideje az úgynevezett DOT számból derül ki, ami a gumi egyik oldalfalán található. Az első két szám a gyártás hetét, míg az utolsó kettő az évszám utolsó két számjegyét jelöli.
Gumiipari szakemberek egyöntetű véleménye szerint az abroncsok élettartama 10 év. Mindez azt is jelenti, hogy például egy jó állapotú 6 éves abroncs is értékesíthető, azzal a megjegyzéssel, hogy még 4 évig javasolt használni. A HTA biztonságtechnikai okokból azonban nem ajánlja a 10 évesnél idősebb abroncsok használatát.
Comments are closed.