Foci e-verseny volt a Pajtás Étteremben

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A rákospalotai Grosics Gyula Kapusiskola, a kerületi egyesületek közül elsőként, március elején létrehozta az e-sportszakosztályát, és március 24-én a Pajtás Étteremben az első focikupáját is megrendezte.

– A verseny célja, hogy hírt adjunk magunkról, másrészt, hogy tehetséges játékosokat toborozzunk – tudtuk meg Kiss Györgytől, a verseny főszervezőjétől.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A foci e-sportbajnokságot – tizenegy játékos a másik tizenegy ellen – játsszák úgy, hogy a két csapat tagjai vasárnap esténként 8 órakor a monitor elé ülnek, és mindenki csak a saját posztján szereplő játékost mozgatja. A klubok ennek megfelelően már az e-sportban is posztokra igazolnak játékosokat. Az egynapos versenyeken azonban valódi csapatlétszámokra nincs lehetőség, ott ezért minden résztvevő egy egész csapatot mozgat.

A Pajtás Étteremben megtartott e-sportversenyen mintegy harmincan vettek részt az ország minden pontjáról. Az első ízben megrendezett Grosics E-sport Kupát végül egy kerületi fiatalember, az újpalotai Majorosi Krisztián nyerte.

Comments are closed.