Félbeszakadt a testületi ülés

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Nem tudta megtárgyalni a június 6-i testületi ülés valamennyi napirendjét a képviselő-testület, mivel a Fidesz-KDNP-frakció kivonulását követően határozatképtelenné vált a grémium. A tervezett 30 napirendből 21-ben született határozat.

Protokolláris bejelentéssel és interpellációkkal vette kezdetét az ülés, ezt követően helyi rendeleteket módosítottak a képviselők. Módosították a 2017. évi költségvetéséről szóló, az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól, valamint az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól szóló, továbbá a helyi támogatásról és a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról szóló rendeletet. Nem támogatták ugyanakkor a képviselő-testület működésével összefüggő önkormányzati rendeletek módosítását.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Új rendeletet alkotott a testület a kerületben élő vagy tanuló fiatalok önkormányzati elismeréséről és támogatásáról. A jelenlegi tanulmányi ösztöndíj a 2017/2018-as tanév végén a mostani formájában megszűnik, helyét a Pallasz Athéné-díj és Halley-díj veszi át. Előbbiben a nappali tagozaton kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő tanulók részesülhetnek. Utóbbit a nappali tagozaton kimagasló tanulmányi eredményjavulást elérő tanulók kaphatják meg.

Hosszas vitát követően a testület többsége támogatta, hogy – dr. Balázs Zoltán alpolgármester javaslatára – a 2018. évi költségvetéséről szóló rendelet megalkotására vonatkozó előterjesztést a december 19-i testületi ülésre terjessze elő a polgármester. A költségvetési rendeletet eddig adott év februárjában tárgyalták a képviselők.

Arról is döntés született, hogy a TÉR_KÖZ pályázaton elnyert 100 millió forintos támogatásból a Rákos úti rendelőintézet környezetét, a Wesselényi utcát és az ott működő termelői piacot, valamint a Dessewffy utca torkolatához csatlakozóan a legalapvetőbb forgalomtechnikai átalakításokat valósítja meg az önkormányzat.

Felhatalmazást adott a testület Rákospalota Városközpont fejlesztése részeként a Rákospalotai Múzeum és Rendezvényközpont építészeti tervpályázat lebonyolítására.

Támogatták a képviselők a Liva-malom átmeneti hasznosítását időszakos közösségi rendezvénytérként azzal a kitétellel, hogy a malmot körülvevő ingatlanok csapadékvizének összegyűjtése, elvezetése nem a malom telkén, a volt tómederben történjen.

A nyilvános illemhely program keretében az újpalotai vásárcsarnok területén lévő WC átépítését, teljes felújítását, az utca felöli megközelíthetőségét és nonstop nyitvatartását tervezik még idén. Ezt a beruházást 10 millió forinttal támogatta a grémium. Emellett a Nyírpalota utca 1-21. mögötti területen új automatikus működésű nyilvános illemhely felállítását is tervezi az önkormányzat, ennek lehetőségeit még vizsgálják.

Éles vitát követően, amiben a Fidesz-KDNP-frakció a jegyző munkáját kifogásolta – felróva neki hogy sorra törvényességi észrevételekkel próbálja megakadályozni a kormánypárti előterjesztéseket – nem fogadta el a testület a polgármesteri hivatal 2016. évi tevékenységéről, valamint a hivatal SZMSZ-ének módosításáról szóló előterjesztést.

Ezt követően a kormánypárti többség nem fogadta el az önkormányzat 2017-2021. közötti időszakra vonatkozó sportkoncepciójának intézkedési tervéről szóló előterjesztést sem. A legfőbb indok ennek kapcsán az volt, hogy a terv elkészítésében a sportkoncepciót kidolgozó ElberTeam közreműködött. A cég vezetője, Elbert Gábor dr. Lamperth Mónika jegyző belügyminisztersége idején államtitkári funkciót töltött be. A Fidesz-KDNP-frakció szerint ezért a cég bevonását a terv kidolgozásába magánérdek indokolta. Mint dr. Pintér Gábor alpolgármester a vitában kifejtette: „A terv nem ér annyit, amennyit az önkormányzat kifizetett érte.” Ellenzéki képviselők viszont azt nehezményezték, hogy éppen a kormánypárti képviselők kreálnak politikai ügyet egy szakmai kérdésből.

A súlyos politikai adok-kapok után a Fidesz-KDNP-frakció elhagyta az üléstermet, így a testület határozatképtelené vált, ezért az ülés félbeszakadt. Hajdu László polgármester június 14-én délután 4 órára hívta újra össze a képviselő-testületet.

 

 

(A testületi ülések élőben és felvételről is megtekinthetők az onkormanyzatitv.hu és a bpxv.hu honlapokon.)

Comments are closed.