EZ A NAP A TALÁLKOZÁSOKRÓL ÉS A KIKAPCSOLÓDÁSRÓL SZÓLT

Átlagos olvasási idő: 4 perc

Kerületi május 1-jei programok a Bányász parkban – Soha nem jöttek még ki ennyien a majálisra – Korda György: ezt a találkozást nem felejtjük el

 

Nagyszabású szabadtéri programsorozattal várta a kerület május elsején az itt élő kicsiket és nagyokat. Lapunk is ellátogatott a Bányász parkba, megkérdeztük, kinek mit jelent ez a nap.  Találkoztunk Cserdiné Németh Angéla polgármesterrel, Csernák János, alpolgármesterrel is, sőt még Korda Györgyöt is szóra bírtuk.

Rikító napsütés, hőség. A fák alatt ismerős, életvidám dallamokkal zúgnak a 100 Folk Celsius sorai: „Itt a vége, fuss el véle!” Pedig még csak most kezdődik a nap, 11 órakor érkezünk a Bányász parkba. Megnézem, a telefonos alkalmazás 22 °C-t mutat, bár ennél jóval melegebbnek érzem. A helyszínen már most 2-300 ember, a zenekar pedig épp azt énekli: „Mikor Szekszárdra készültem, ittam egy sört.” Gondolatban megköszönöm az ötletet, és rögtönzött ármustrát tartok.

A parkot étel- és italbódék szegélyezik. Elsőre a cukorkavásárt pillantom meg, ahol nem is akármilyen a kínálat: savanyú dinnye, savanyú óriás eper meg… savanyú kóla. Mindez 300 és 500 forint között mozog, a túloldalról pedig látom, hogy a sajtos-tejfölös lángos 1800 forint. Ha belegondolunk, ez a mai viszonyok között nem is horror… Na de a sör, a sör… Mi van a sörrel?

„Ezerháromszázért tesó, három deci? Jó, nem panaszkodom, kifizetjük! – mondja Feri, aki Újpest közeli részéről érkezett. – Amúgy jó a sör, és klassz kis programok vannak. Amíg a feleségem a gyerekkel van a parkban, addig gondoltam, én is körülnézek” – teszi hozzá frissen megszólított barátom. Feri, mit jelent neked ma május elseje, a munka ünnepe? – teszem fel a nagy kérdést. „Hát úgy igazán? Azt, hogy fáradt vagyok, és lehet pihenni.”  Amúgy nem szoktál? Nincs erre időd munka mellett? – érdeklődöm. „De, de hétvégén igen, viszont most csütörtök van, tesó!” – vágja rá fanyar mosollyal.

Feri egyébként egy építészeti cégnél dolgozik. A munkájával és a fizetésével is elégedett, bár ahogy ő mondja, egyvalamit nagyon lát az embereken: „Éhesek a magyarok, tudod? Senki sem elégedett, mindenki többet akar, és sokan amúgy joggal!” Feri szerint az építőipar egyébként teljesen jól megmutatja a rendszer működését: „Valójában mindenre van pénz, csak akik megtehetik, inkább elrakják maguknak a nagyobb részét!” – szögezi le határozottan. Itt elköszönünk, miközben a 100 Folk Celsius már éppen a „Paff, a bűvös sárkányt” játssza a színpadon.

Továbbhaladva a gyerekektől hangos Óriásbuborék Show-ba, a nosztalgiakörhintába és a főzőversenybe botlunk. Azután egyenesen Csernák János alpolgármesterbe. Ön is főz? – kérdezzük gyorsan. „Ja nem, én most csak sétálgatok!” Őt is megkérdezzük, miről szól számára a munka ünnepe. „Leginkább a találkozásokról. Elképesztően sok – különböző korosztályból, társadalmi rétegből  származó – tizenötödik kerületi van ma itt. A főzőversenyen például még olyannal is tök jót tudok beszélgetni, aki esetleg tőlem nagyon távol álló pártban van – fejtegeti. – Ez az egész már régen messze van a munka ünnepétől. Ma együtt van a közösség, és semmi ellenségeskedés nincsen!”

Gondoljuk, körülnézünk a sokat emlegetett főzőversenyen is. Itt ma külön csapatot alkot például a Palota-Holding. A vezérigazgató, Száray Lóránt elmondja: borsos tokányt készítenek. A csapattagok „Mi nem főzünk, mi alkotunk!” feliratú pólóban alkotnak, Száray pedig kiemeli: az itteni majális csapatépítő programnak is kiváló, sőt ilyenkor azokkal is jobban megismerkedik, akik esetleg csak nemrég érkeztek a céghez. Na de akkor lássuk az ételeket! A kondérokban többek között gulyásleves, erdélyi csorbaleves, lecsó  rotyog.

A színpadhoz dél körül érünk vissza, ekkor már Pingvin Pityu szórakoztatja a gyereksereget. “Itt állok a jégdeszkán, így leszek majd világszám” – énekli, miközben egyébként lassan 30 fok van. Pingvin Pityu után a 25 éves XV. kerületi Fúvós Zenekari Egyesület műsora jön, ők operettslágereket és a Despacitót fújják hangszereiken.

„Este 9-kor lesz a Korda? Akkor lehet visszajövünk!” – halljuk egyszer csak valakitől a hátunk mögött. Valóban, a negyvenes férfi az este fél 9-kor kezdődő KORDA ALL IN koncertre utal, melynek keretében Korda György és Balázs Klári lépnek a közönség elé. János a Bethlen Gábor úton lakik, és ahogy megtudjuk, valami még őt is meglepte a mai rendezvényen. „Gondoltam, kinézek, de nem konkrétan a programokra jöttem. Most látom először ennyire fullosan ezt a teret!” – jelenti ki. Körülnézünk, 14 óra körül már valóban 300 főnél is nagyobb tömeggel találkozunk.

János helyzetfelmérését a polgármester asszony is megerősíti, szerinte soha nem jöttek még ki ennyien a kerületi majálisra, mint ma. „Egyébként nekem ez ilyenkor kicsit a munkáról is szól – árulja el érdeklődésemre Cserdiné Németh Angéla. – Beszélgetek az emberekkel, még például lakáskérelmekkel is keresnek, ez ma ugyanúgy előfordul, mint bármely másik napon.” A polgármesternek jó érzés látni, milyen kiváló munkát végeztek a kollégái, akik megszervezték a mai programsorozatot. És alapvetően az is, hogy az emberek jól érzik magukat, szórakoznak. „Köszönet mindenkinek, aki a négynapos hétvége első napját itt töltötte, és a szervezőknek is!”.

A 18 órai Mehringer-koncert  előtt  még sétálunk egy kicsit. A parkban olyan fontos és közhasznú standokkal találkozunk, mint a „Kutyások a 15. kerületért” állatvédő pultja; az érdeklődök a polgárőrség munkájába is betekintést nyerhetnek; a Csokonai 15 sátra mellett pedig kismamák játszhatnak a gyerekeikkel, vagy a Magyar Dúlakör Egyesület foglalkozásain vehetnek részt.

„Az eszem mindig rajtad jár!” – szól a színpadról. Ekkor már a fiatalokból álló Mehringer zenekar csap a húrok közé. A nézőtéren közben már egyre gyűlik a főleg lányokból álló közönség.

Este 8-kor pedig már a főprodukciót jelentő Korda Györgyöt és Balázs Klárit várja mindenki. Előtte sikerül elcsípnünk Kordát, aki a várható produkciójukról és a régi május elsejékről is mesél nekünk. „Nekünk énekesekként mindig is munkát jelentett, de ez persze csak részben igaz, hiszen amikor fellépünk, azzal felhőtlen örömöt szeretnénk szerezni.” Szerinte mára megváltozott a majális. „Nézze, volt olyan, hogy kisgyerekként azt énekeltem, hogy éljen május 1-je, aztán felvonultam. A tizenötödik kerületben még nem léptünk fel, és szeretnénk olyan estét, amit soha nem felejtenek el a   hallgatók, és mi sem. Nagyon vártuk ezt a találkozást a kerületiekkel.”

A színpad előtt a nap végén az eddigi legnagyobb nézősereg gyűlik össze, ekkor már közel ezer embert látunk magunk körül. Üvöltenek az olyan nagy slágerek, mint a Mamma Maria vagy a Reptér, de ma estére Frank Sinatra My Way című dalát is elhozták egy különleges, Gipsy Kings-feldolgozásban. Egészen biztos – miként Korda György fogalmazott –, hogy „ezt a találkozást nem felejtjük el”, mint ahogy a mai napot sem.

Jövő május elsején találkozunk!

Comments are closed.