Változatosabb ételeket, több gyümölcsöt és zöldséget szeretnének a helyi közétkeztetésben, olvasható a legújabb felmérésben. A kerületben 2016 óta két szolgáltató, a helyi Gazdasági Működtetési Központ (GMK), valamint a Kórház- és Menzaétkeztetés Kft. (KEM) végzi a közétkeztetési feladatokat. Bár volt dícséret is, azért még bőven akad tennivaló – derült ki november 29-én a Közétkeztetési Kerekasztal legutóbbi beszélgetésen.
A szakemberek, a helyi képviselők és a szülők mellett diákok is felszólaltak a közétkeztetési fórumon, ahol nyitásként a frissen végzett kerületi menzával kapcsolatos elégedettségi felmérés végeredményeit ismertette Tóth Imre alpolgármester. A megkérdezettek változatosabb, minőségi, adott esetben édesebb, fűszeresebb ételeket szeretnének, és az is kiderült, hogy több gyümölcs és zöldség is kellene.
Az édesebb ízvilág, ami leginkább megosztotta a teremben lévőket, egy apuka ugyanis a túlzott cukorfogyasztásra hívta fel a döntéshozók figyelmét. Külön kiemelte, hogy az oly népszerű cukros teák helyett, miért nem vizet kapnak az ovis gyerekek? A jelenlévő szakemberek közül többen azt válaszolták a felvetésre, hogy vizet is kapnak a kicsik.
A diétás, illetve az allergénmentes menü is szóba került, egy anyuka arra panaszkodott, hogy nem tudják hetekkel előre mikor és milyen menü lesz, és az ételek minőségéről sincs tájékoztatás, pedig erre szüksége lenne a laktózérzékeny gyermeke miatt. Bár a szolgáltató honlapján számos korosztályra lebontott diéta szerepel, az anyuka a következő heti tejmentes étrendet nem tudta letölteni.
A KEM Kft. képviseletében Demeter László operatív igazgató elmondta, mindez csak technikai hiba lehet, ígérte, mihamarabb elérhetővé teszik az összes étlapjukat, mindemellett az intézmények is kötelesek kitenni a heti menzatervet. A diétás ételek minőségében remélhetőleg új fejezet kezdődik, a KEM Kft. ugyanis kiemelten kezeli a témát. Ehhez technológiai fejlesztéseket is elvégeztek, a Nádastó parki bölcsőde konyháját teljesen újjáépítették, ami így alkalmas kímélő ételek főzésére. A GMK főigazgatója, Bárkai Katalin hozzátette, hogy az egység 500 gyermek napi étkezését oldja meg, decembertől a kerületi gyermekek diétás étkeztetését is, így a GMK ezen a téren már nem szorul külső beszállítókra.
Az Egyesített Szociális Intézmény vezetője, Gráczer Irma viszont az étlap gyakori változtatását sérelmezte, mellyel az idősebb korosztály nehezen tud megbékélni. A KEM Kft. az alapanyagok beszerzésének hiányával magyarázta a kiírt ételek változtatását, ígérték a jövőben odafigyelnek a kérésre. Mindkét cég nyomatékosította, a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokat betartva dolgoznak, valamint az optimiális minőségű és mennyiségű szolgáltatás a céljuk.
(A témával bővebben is foglalkozunk majd egy későbbi számunkban.)
Comments are closed.