Elkezdődött a járvány

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán honlapján. A jelentés szerint a múlt héten 18 200 ember, az előző hetinél 69 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Az év negyedik hetében két kivétellel valamennyi közigazgatási területen nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma. A százezer lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében volt a legmagasabb, Tolna és Veszprém megyében a legalacsonyabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírusok által okozott megbetegedéseket a fővárosban és hat megyében diagnosztizáltak.
A közlemény szerint az előző héthez viszonyítva az orvosnál megjelenő betegek között nőtt a gyermekek aránya. A 15-34 éves korosztály 34 százaléka, a 35-59 évesek 23 százaléka, a 60 éven felüliek majdnem kilenc százaléka betegedett meg.

 

Comments are closed.