A Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban próbálja legújabb izgalmas összművészeti előadását a Soharóza. Keleti blokk című legfrissebb produkciójukról, a társulatról, együttműködésekről beszélgettünk.
Abból a 40 évből indultunk ki, melynek keretein belül ez a négy ország is élte az életét. Az összes gondolat és dokumentum onnan ered, de mi mindig úgy dolgozunk, hogy a jelenünkre is reflektálunk. Direktebben nem akarunk a mai politikára utalni. A Keleti blokk kerete egy elképzelt jövő, melyben a kommunista hatalom alatt újra egyesül a négy ország.
Félelmetes látlelet, hogy a történelmi múlt és a disztópikus jövő között mennyi átjárás van.
Mi is érezzük, ezért is választottuk a témát. Úgy gondolom, az emberiség állandó körforgásban él, melyből sosem lesz kiiktatható például a diktatúra vagy bármi olyan, amiből már rég okulhattunk volna.
A rendszerváltás időszakát ti gyerekként éltétek meg. A politikusabb előadásaitokban folyamatosan ott van a kérdés, mi történt az elmúlt harminc évben.
Magyarországon ezt nem sikerült jól meglépni. Az előadás sem ad erre választ, de valamit rosszul fogtunk fel belőle, nem sikerült megértenünk, miről is kellene, hogy szóljon. Mindenki a saját, privát szempontjából nézi a világot.
Az előadás vetített képei, a zenék, még az átírt változatotokban is, ismert szimbólumai a Kádár-kornak. Mást jelenthet az azt érett fejjel megélőknek vagy a fiatalabb generációknak. Ez számít a befogadásban?
Az akkori esztétika a mostani generációnak is ugyanazt jelentheti, talán a mélyebb rétegei szólnak máshogy hozzájuk. Zeneileg nagyon figyeltünk arra, hogy semmiképp ne a nosztalgiát hívják elő. Például a nagyon felismerhető Ej uhnyem dalt a munkatáborban jelenítjük meg. Az általunk feldolgozott zenék attól, hogy modern környezetben használjuk, kifejezetten előre mutatók.
A Keleti blokk előadás másik három ország bevonásával jött létre. Most itt próbáltok. Mennyiben segítenek a Soharóza fennmaradásához, az előadások bemutatásához ezek az együttműködések?
A Visegrádi Alap pályázata nélkül megvalósíthatatlan lett volna a Keleti blokk. Nem vagyunk profi társulat, muszáj az együttműködés, a külső segítség még úgy is, hogy nálunk senki nem kap fizetést. Eddig az előadások bevételeiből működtünk, de az infláció miatt ez már nem fedezi a költségeinket. Változtatnunk kell, nyitni a magánszféra, a szponzoráció felé, különben ellehetetlenülünk.
A Csokonai a Dalok a kamrából előadásotokkal nyitotta meg újraszerveződő házát, most a próbáitokat tartjátok itt. A Keleti blokk jóval keserűbb, keményebb darab lett. A ti közhangulatotokat is jelzi?
A Dalok előadásunk jobban tükrözi, milyen nehéz volt nekünk a munka, a távollét a karantén idején. Nem tudtunk rá jól felkészülni, ettől az számomra felszínes előadás lett. A mostani viszont hosszú és elmélyült munka eredménye, bár én nehezítek azzal, hogy Berlinben élek. Végtelenül hálás vagyok, hogy ennyi különleges emberrel dolgozom a Soharózában, akik minden energiájukat és őrült ötleteiket beleteszik a közös munkába.
SZÖVEG: Marton Éva
FOTÓ: Nagy Botond
A cikk eredeti verziója a T Z N 5 december 28-án megjelent számában jelent meg.
Comments are closed.
