Elhunyt Szendrei Judit tűzzománcművész

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Az élet véletlen játékaként kezdtem foglalkozni a tűzzománcozás technikáival 1975-ben – írta honlapján a Tűzvirág Alkotókör pestújhelyi alapítója, aki hosszú betegség után a napokban hunyt el 79 éves korában. Szendrei Judittal a Pestújhelyi Közösségi Házban ismerkedtünk össze, amikor tanítványaival a nyári táborban fáradozott. A vele való találkozást idézzük most föl.

Újpalota első iskolájában, a Pattogós utcai Általános Iskolában napközis nevelőként dolgozott, ott kapott ajándékba egy kemencét. Somogyi József szobrászművész és dr. Feledy Balázs művészettörténész a segítségére volt, így jutott el Kátay Mihályhoz és Sisa Józsefhez, akiktől megtanulta a tűzzománcozás legfontosabb fogásait.

A kerületből és külföldről is szívesen jöttek hozzá a tanítványok

1977-től Zebegényben a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskola hallgatója, majd tanársegéd volt. 1986-tól 1998-ig szintén Zebegényben az Ifjúsági Szabadiskola tűzzománc osztályának tanáraként dolgozott, majd több alkotótáborban tanított. Számos kitüntetést kapott, de a legtöbb szeretetben tanítványai részesítették (itt írtunk róla a blogban). 1998-ban a Pestújhelyi Közösségi Ház munkatársai, elsősorban Nagy Edit biztatására jelentkezett csoportos tárlaton munkáival, önálló kiállítása 1999-ben volt a Külvárosi Szalonban.

A Tűzvirág Alkotókör ma is a közösségi házban működik, Szendrei Judit tudásáért a nyári táborokba külföldről is jelentkeztek diákok és felnőttek. A tűzzománc „nagyasszonyára” szeretettel emlékeznek Pestújhely művészetbarátai és legfőképpen azok a tanítványok, akik tőle leshették el a mesterfogásokat.

A kerületi közgyűlés rendkívüli ülésén Szilvágyi László javaslatára egyperces néma felállással búcsúzott tőle. Nyugodjék békében! (PP, Rab László, 2020. március 18.)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.