Elhunyt Gyulai Líviusz

Életének 84. évében elhunyt Gyulai Líviusz, a XV. kerület díszpolgára, a nemzet művésze. A Kossuth-díjas alkotót kedden délelőtt érte halál. A művészt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) saját halottjának tekinti. Gyulai Líviusz pályafutása alatt legkevesebb ötszáz könyvet illusztrált, emellett számos animációs filmet is létrehozott, előszeretettel készített játékos, ironikus felfogású és sokszor archaizáló tollrajzokat, rézkarcokat, linómetszeteket és litográfiákat.

Gyulai Líviusztól a nemrég megjelent kerületi díszpolgárkönyvünk szócikkével búcsúzunk.

*

Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja életművében kivételes helyet foglalnak el a könyvillusztrációk, amelyek minden vonásukban összetéveszthetetlenek, egyediek, legyen szó Karinthy Frigyes, Szerb Antal, Egon Erwin Kisch, Heinrich Mann, Martti Larni vagy Ráth-Végh István műveiről. Jonathan Swift Gullivere éppen úgy Gyulai Líviuszé, mint ahogyan az övé Szathmári Sándor Gulliver-figurája is. Ahogyan Gyulai Líviusz pestújhelyi kertje is olyan volt egykor, hogy a kerítésén minden szomszéd felé nyílott ajtó, művészete ugyancsak nyitott, és bejárást biztosít egy olyan világba, ahol érdemes elidőzni.

Erdővidéken, Erdély sajátos hangulatú részén, Baróton született 1937. december 2-án, de kilencéves kora óta Magyarországon él. Gyermekként Sopronban kezdett rajzolni, a helybéli képzőművészkörben tanult, majd 1952-ben a fővárosba került a Képzőművészeti Gimnáziumba Komjáthy Gyulához, ezután a Képzőművészeti Főiskolán Kmetty János tanítványa lesz, de mestere volt Fónyi Géza és Ék Sándor is. Már főiskolás korában közli az Élet és Irodalom metszeteit és tollrajzait, Nagy László költő felkérésére. – Nagy László eredetileg festőnek készült, szintén Kmetty-tanítvány volt – mesélte Gyulai Líviusz –, egyszer összefutottak az utcán, Kmetty János odaállt Nagy László elé, és csak ennyit mondott: „Festőnek indult, költő lett belőle, van ilyen…”

Gyulai Líviusz Weöres Sándor könyve, a Psyché illusztrálásával nagy sikert aratott 1972-ben a magyar kulturális életben, ám mindenek fölött a szatirikus irodalom illusztrálásában jeleskedett. Miközben sorra kapja a megrendeléseket a Magvető, az Európa, a Móra, a Szépirodalmi és a Helikon kiadóktól, s boldogan veszi tudomásul a szép könyvek iránti igény növekedését, megérkeznek az első nemzetközi sikerek is. 1971-ben megkapja a Firenzei Grafikai Biennálé aranyérmét, és az Uffizi Képtár – bár nem tartozik gyűjtőkörébe – megvásárolja linómetszeteit.

Az 1970-es évektől sorra kapja a megrendeléseket, és egymás után nyeri el a díjakat, többek között a Lipcsei Könyv Biennálé aranyérmét, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál oklevelét kétszer, a Kairói Filmfesztivál Arany Nofretete-díját, az I. Internetes Filmfesztivál első díját, a Kecskeméti Nemzetközi Animációs Filmfesztivál tv-sorozat fődíját.

– Szerencse, hogy a mi generációnk szeretett olvasni, de szerette a filmet is – vélekedett Gyulai Líviusz. – Így, amikor a rendszerváltáskor sorra megszűntek a könyvkiadók, és ezzel a megélhetésemet biztosító illusztrációs lehetőségek is, az animációs filmek mentettek meg – emlékezik. – Fájdalmas volt látnom, ahogyan ránk ömlött a szemét – mondta –, s fájdal-mas volt látni, ahogyan elveszett a könyvek igazi arca. Ma, ha bemész egy könyvesboltba, megbolondulsz, mert rossz értelemben olyan színes lett a könyv.

– Az élethez szerencse is kell, mégpedig nem kevés – hangsúlyozta elgondolkozva Gyulai Líviusz. – Pozitív gondolkodás nélkül pedig semmire sem jutunk, reménykedjünk, hogy az élő bolygónkból nem csinálnak holtat.

Tűrhetetlennek tartja az olyasféle nézeteket, miszerint „Nem is kell rajzolni tudni, elég, ha kreatív vagy!” – A társadalom még mindig nem veszi eléggé komolyan a rajztanulást – mondta indignálódva –, pedig a gyerekek általában csodálatosan rajzolnak. – A család se veszi őket komolyan, az isko-lában meg kifognak egy rossz tanárt, lassan ez a gyerek így elvész… – Sajnos, a képzőművészetben nem született Kodályunk.

Gyulai Líviusz egyetlen lánya, Katalin tipográfus, annak idején megtanulta a kézi szedést és a könyvkötészetet, főiskolát végzett, de évekig csak lélekölő munkát kapott – panaszolta édesapja, aki hozzáfűzte, hogy Kati végre – mint lovas és lóbarát – elérte, hogy ménes könyveket szerkeszthet…

1990-ben feleségül vette Vennes Emmy színművésznőt, akivel Pestújhelyen éltek, de kapcsolatuk sokkal régebbi, hiszen gyermekkoruktól ismerik egymást. – Amikor Lulu (Gyulai Líviusz beceneve) éjszakánként dolgozott a pici műtermében, én sokszor nem a hálószobában aludtam, hanem mellette egy kempingágyon, hogy olyankor is végig együtt lehessünk – emlékezik a régi pestújhelyi időkre Vennes Emmy.

Líviusz a Munkácsy-díj után Érdemes Művész lett, majd Kossuth-díjas, megkapta a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét, 2014-ben a Nemzet Művésze címet. Műveit kiállították egyebek mellett Budapesten, Bécsben, Amszterdamban, Münchenben, Helsinkiben, Stockholmban, Berlinben, Újdelhiben, Rómában és Pekingben.

„Hová mész, szentem? / – odaérek menten! – / De hát hová, mégis??? / Firtatta a szél is…/ – veled mehetek, kérlek? – / Siess, mert odaérek!” – így kezdődik Gyulai Líviusz Kérdezősködő című verse, amelyik így fejeződik be: „– Miért állsz itt oly leverten? / – egy retek sír kint a kertben!… / – Azért sír, te nagyokos, / – mert még csak egy hónapos!…”

A Delfinia az első filmje, amelyet 1976-ban készített. Ezt követte más alkotások mellett a Jónás, és Krúdy imádatának bizonyítékaként a Szindbád, bon voyage!, majd a De Ronch kapitány naplója. Az utóbbi négy évben a Komisz kölyök naplója című filmsorozatán dolgozott.

Gyulai Líviusz neves művésztársaival együtt a pályakezdő képzőművészek támogatására és a gyermekek vizuális nevelése érdekében megalapította a Palotai Kincsőr Alapítványt. (PP, Periszkóp Palotán, Nánási László – Nyitókép: XVMédia/Nagy Botond)