Életfogytiglant kapott a Szilas-patak-parti gyilkos

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék az előre kitervelt, több emberen elkövetett emberöléssel vádolt D. Csabát. A vajdasági sorozatgyilkos legkorábban 40 év múlva bocsátható szabadlábra feltételesen – számolt be a bírósági tárgyalásról a 24.hu.

A szerb-magyar állampolgárságú D. Csaba a két és fél évvel ezelőtti Szilas-patak-parti emberölést követően került a budapesti nyomozók látókörébe, miután egy kutyát sétáltató nő jelezte, hogy holttestet talált a pataknál.

A nagy kő közelében történt

A tettes és áldozata éjjel érkezett a Szilas-patak partján lévő elhagyatott parkolóba, közel a nagy kőhöz. (Többször írtunk az esetről.) Amint autóikból kiszálltak, az elkövető térdre kényszerítette V. Lászlót, és közelről fejbe lőtte. A testet ezután elvonszolta a patakmederig, majd elhajtott.

D. Csaba 2018 szeptemberében 11 kiló kokaint kínált eladásra (falból) a magyar vállalkozónak, akivel a Pólus mögött, a Szilas-patakhoz vezető murvás úton találkozott. A gyanúsított kokain helyett édesítőszert tett az egyenként 1 kilós csomagokba, amelyeket autóval vitt a találkozóra. Amikor a vállalkozó a gépjárműbe hajolva ellenőrizni akarta a csomagokat, a gyilkos fejbe lőtte.

A férfi a rendőrségi helyszíni kihallgatáson részletesen beszélt a gyilkosság okáról és arról, hogyan vonszolta a patakhoz az áldozatát. Elmondta, azért végzett vele, mert veszélyt jelentett rá és logisztikus támogatást nyújtott az ellenfeleinek ahhoz, hogy megtalálják. A vajdasági férfi később bevallott egy amszterdami és egy belgrádi gyilkosságot is.

A Fővárosi Főügyészség tényleges életfogytiglant és közügyektől eltiltást kért a jelenleg is letartóztatásban lévő sorozatgyilkosra. D. Csaba hosszasan, és csapongva beszélt az utolsó szó jogán, sokat beszélt a szerb maffia kegyetlenségeiről, a gyerekkoráról, de még Rúzsa Magdi egyik dalából is idézett néhány sort – olvasható a 24.hu beszámolójából.

Itt és így zárult a kerület történetének legsúlyosabb és legkegyetlenebb bűnténye.

(PP, Periszkóp Palotán, Biczó Henriett, 2021. március 4.)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.