Egy kő

Szeptember elején jártam utoljára a Pólus Center mögötti ligetes területen, a Szilas patak partján bóklásztam egy kis híd közelében. A hatalmas városi pusztaságban az aktivisták szemétgyűjtő akciót tartottak, üdvözlendő, de egyben hiábavaló fáradozás, mert amit akkor délelőtt fölszedtek, éjjel vagy másnap az illegális szemétlerakók kipótolják. Régi probléma ez a városszélen, egészen addig fog tartani, gondoltam, amíg a térséget teljesen be nem építik az ideérkező új telektulajdonosok. Húsz-harminc év, és megoldódik a szemétprobléma, bizonyára új üzletek, gyárak, lakóházak lesznek errefelé is. Az autópálya közelsége nagy vonzerő, nem fogják kiaknázatlanul hagyni.

A kő

Találtam itt egy jókora követ, rögtön feltűnt, és feltűnik másoknak is, valahogy jó a közelében lenni. Több tonnásra saccoltam, s benne a gyanús barázdákból arra következtettem, talán nem is a természet horzsolta le ilyen szabályosra, mintha emberkéz is megdolgozta volna kezdetleges szerszámokkal. Ami persze csak képzet, mert ha kiderült volna, hogy ez az óriási kő a római korból felejtődött volna itt, arra azért rögtön lecsaptak volna a régészek.

Amikor ott jártam, és felvételeket készítettem róla, arra gondoltam, milyen idilli ennek a kőnek a környezete, milyen gondosan idetették, a zöld fűben megülő sárgásbarnás öreg kő mennyire alkalmas szerelmesek pásztorórájára, de azok is örömüket tudják lelni benne, akik a magány óráiban vagy kutyasétáltatás közben megállnak itt egy pillanatra. A modern városi táj a maga szemetes nyersességével, háttérben az Ázsia Centerrel, a patak a falusias csörgedezésével arra is alkalmat teremt, hogy az ember füstölögjön kicsit az épített környezet és a bukolikus táj találkozásáról.

Már elő is készítettem a fotókat, és elkezdtem igazgatni a félig összeállt szöveget. Központi eleme volt a mozdulatlanság és a derű, amelyet a kő látványa kiváltott belőlem. Ha festő volnék, itt pingálnék a kövön ülve, ha költő volnék, gondoltam elérzékenyülve, biztos, hogy ide járnék ihletért, itt gubbasztva vetném rá a tekintetemet a Pólus Center mögött a lenyugvó napra aranyló őszi délutánokon – ilyen giccses gondolatok is eszembe jutottak. És az is fölvetődött bennem, lám, nem kell mindig történnie valaminek, elég, ha egy kő ennyire a helyén tud lenni, mint ez itt.

Nagy szerencse, hogy nem készültem el teljesen, és nem állítottam össze andalító szöveget arról, hogy a Szilas patak partján ez a hely kerületünk legnyugodtabb helye.

Megöltek egy embert. És itt ölték meg, a kő szomszédságában.

Szeptember 19-én éjjel történt, a gyilkos hajnali találkozóra csalta ide áldozatát, aki a Pólus Center melletti Szilas patak bozótos részénél parkolt le a Mercedesével. A reggeli órákban egy kutyasétáltató talált rá a férfi vérbe fagyott holttestére.

Az újságok azt írták, a 49 éves V. Lászlót már a kocsijában megsebesítették, több késszúrás érte, az autójában vérnyomokat találtak. Menekülni próbált, és zsebkendővel szorította el a sebeit, a gyilkos azonban követte, és a bozótosban fejen lőtte.

A rendőrség nagy erőkkel kezdett nyomozni, a várakozásoknak megfelelően a telefonhívások fogják őket nyomra vezetni, de tettes még nincs. Nagy a csönd, senki se mondta egy szóval sem, hogy közelebb kerültünk volna a megoldáshoz.

A gyilkosnak (aki a 15. kerületben élt) nyoma veszett. Noha az eset után arról szóltak a tudósítások, hogy hajtóvadászat kezdődött, egy hónap elteltével sem lehet megtudni semmilyen részletet a gyilkosságról. Nem tudjuk, hogy ki miért ölt, és hogy pontosan ki is volt az áldozat. Az újságok ugyan közölték a Szilas partján megölt vállalkozó kitakart arcát. Az ingen, amit viselt, egy logó látható, furcsa, nagy és eltúlzott cégjellel egy alagútba vezető útról, alatta megfejthetetlen betűjelekkel. A közlések szerint a férfi egy Pest megyei településen élt, az ingatlanközvetítő vállalkozó neve mellett egy zuglói iroda van megjelölve telephelyként az interneten. Volt, aki járt a megadott címen, de nem talált ott irodát, csak egy elhagyott épületet. A környékbeliek nem ismerték a férfit. Csak egy nőre emlékeztek, aki odajárt.

Itt jár most a véres leszámolás ügye. Ez a vége annak, amikor azt hisszük, vannak helyek a világban, ahol soha nem szokott semmi sem történni. (PP, Rab László, 2018. október 16.)