Egy csepp segítség

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

– A jelenlegi helyzetben a betegek gyógyulásához és felépüléséhez még nagyobb szükség van a vérkészítményekre, ezáltal a vér­adók segítségére – tudtuk meg Homoki-Nagy Fannitól, a Magyar Vöröskereszt XV. kerületi kirendeltségének munkatársától –, ezért vér­adásra hívnak mindenkit, aki úgy érzi, hogy segíteni tud!

Véradás, Forrás: Magyar Vöröskereszt

Véradás, Forrás: Magyar Vöröskereszt

A véradásokat március 23-tól hétköznaponként két helyszínen, a Magyar Vöröskereszt V. kerület, Arany János utca 31. szám alatti székházában 11–18 és az Országos Vérellátó Szolgálat Karolina út 19–21. szám alatti intézetében 7–19 óra között szervezik. Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi járványhelyzet miatt a Magyar Vöröskereszt minden más rendezvényét leállította. Az említett két helyszínen azonban nagyon várják a véradókat. Aki már adott vért, az tudja, hogy csak minimum 50 kilogramos testsúllyal és 18 és 65 év közötti életkorral segíthet másokon. Véradás előtt érdemes étkezni és sok folyadékot fogyasztani. A véradók és a vért kapó betegek egészségének védelme érdekében az Országos Vérellátó Szolgálat megelőző intézkedéseket léptetett életbe. Az új koronavírus kiemelt kockázata miatt minden egyéb kiszűrés mellett 30 napra kizárták a véradásból azokat a véradókat, akik 2020. február 5. után külföldön jártak. A kiszűrés a terület elhagyásának időpontjától kezdődik. Azok a véradók, akik a véradástól számított 30 napban külföldön jártak, a véradás területére sem léphetnek be. Amennyiben a külföldi terület elhagyását követő 30 napon belül nem jelentkeznek fertőzésre utaló panaszok, a véradás ismét lehetővé válik. – Naponta mintegy 1800 véradót kell toboroznunk, hogy a biztonságos vérkészlet rendelkezésre álljon a műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez – olvasható a szolgálat közleményében. Egyetlen véradással három betegen segíthetünk: a levett vérből plazmakészítmények, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül. A véradás a véradó egészségét is szolgálja, hiszen a kötelező tesztek elvégzése után nemcsak a vércsoportját ismerheti meg, hanem a szűrővizsgálat kiterjed a HIV, a Hepatitisz-B, a Hepatitsz-C, a szifilisz kimutatására is.

Comments are closed.