Egészségőrző rostok

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A növényi rostok táplálkozás-élettani szerepe egyre inkább a figyelem középpontjába került, ami nem véletlen, hiszen jelentős szerepük van egészségünk megőrzésében.
– A rostok amellett, hogy emésztésünket segítik, megfelelő mennyiségben történő fogyasztásuk számos betegség, így még a rák kialakulásának a kockázatát is csökkentik. Továbbá cukorbetegség, megemelkedett koleszterinszint, székrekedés, valamint elhízás esetén is nagyon hasznos odafigyelni a rostbevitelünkre – hívja fel a figyelmet Szabó Krisztina dietetikus.
A szinte kizárólag növényi eredetű nyersanyagokban található élelmi rostokat fizikai tulajdonságaik alapján vízben oldódó és vízben nem oldódó csoportba soroljuk, így a különböző növényi forrásokból más-más, jó hatású rostokhoz juthatunk hozzá.
A zöldségfélékben, illetve a gyümölcsökben elsősorban vízben oldódó, gélképző hatású rostokkal találkozhatunk, ilyen például a pektin, de a zabkása fogyasztásakor szintén egy ehhez hasonló rosthoz van szerencsénk, amit béta glükánnak hívunk.
Ezzel szemben a gabonafélék héjrészében, így a teljes kiőrlésű, korpás, Graham-termékek fogyasztásakor, valamint az olajos magvakban, a zöldségek és a gyümölcsök héjában elsősorban vízben nem oldódó rostokat találunk. Ilyen például a cellulóz, a hemicellulóz, illetve a lignin.
A szakember hangsúlyozza: a folyadék- és rostbevitel nagyon szoros kapcsolatban áll egymással. Így tehát a legfontosabb, hogy rostbevitelünk emelésével párhozamosan a folyadékbevitelünket is emeljük!

vízivás

Comments are closed.