Édes élet kicsi korban

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Diabétesz világnapot első alkalommal 1991-ben szerveztek, látva a cukorbetegség erőteljes terjedését. A világnapi november 14-i programokkal többek között arra is fel szeretnének hívni a figyelmet, hogy hazánkban ezerötszáz gyermek közül egy cukorbeteg, a betegség gyakorisága pedig az utóbbi 25 évben a négyszeresére nőtt.

Vérvétel/Fotó: XV Média, Vargosz

Vérvétel/Fotó: XV Média, Vargosz

Gyermekkorban leggyakrabban a cukorbetegség 1-es típusú, inzu­linfüggő formájával találkozhatunk. A diabétesz bármely életkorban megjelenhet, azonban leggyakrabban 10 éves kor körül jelentkezik. Kialakulásában, a genetikai hajlamon kívül, szerepet játszhat fertőzést követően kialakuló kóros immunreakció.
Fontos, hogy hamar felismerjük a tüneteket, mert a pici gyermekek akár pár nap alatt is életveszélyes állapotba kerülhetnek. Figyeljünk a tünetekre, ha a kicsi sokat eszik, sokat iszik, sokat pisil és rövid időn belül több kilót fogy, akkor forduljunk orvoshoz. A háziorvos által elvégzett vizeletvizsgálat alapján kiderülhet, ha baj van, és ekkor a gyereket el kell vinni a gyermek-cukorbetegközpontok valamelyikébe. A kezelés része a megfelelő étrend, az inzulin adagolása, amelyet egyedi séma alapján határoznak meg. A gondozóintézményekben végzik a szülők oktatását is, és léteznek klubok, csoportok, ahol az érintettek találkozhatnak, segítséget kérhetnek. Bővebb információ a ww.diabvilag.hu oldalon olvasható.

Comments are closed.