Drukkoljunk a Szilas együttesnek!

Átlagos olvasási idő: 2 perc
Sikentáncz Szilveszter, amikor hét évvel ezelőtt átvette a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes vezetését, szerette volna, hogy országosan is elismert együttessé váljanak. Ez a cél mára teljesült, hiszen a Szilas bekerült a Fölszállott a páva, az MTVA és a Hagyományok Háza népi tehetségkutató versenyének elődöntőjébe. Élő adásban szurkolhatunk értük március 15-én, és szavazhatunk rájuk, hogy továbbjussanak a középdöntőbe.
Sikentancz Szilveszter/Fotó: XV Média, Vargosz

Sikentancz Szilveszter/Fotó: XV Média, Vargosz

– Milyen eredményeket vár a március 15-ei versenytől?

Az, hogy bejutottunk a Fölszállott a pávába, az eddigi legnagyobb eredményünk, hiszen a Kárpát-medence 12 legjobb csoportja közé választottak be minket, több mint kettőszázhetven jelentkező közül. Az is óriási dolog, hogy a televízióban bemutatkozhatunk és képviseljük a XV. kerületet.

Persze nagyon fogunk örülni annak is, ha a szakmai zsűri döntése vagy a közönség ajánlása alapján továbbjutunk a középdöntőbe, de már a mostani elődöntő is komoly siker. Egyetlen elvárásom, hogy a képernyőn is bemutassuk: együttesünk családias, bensőséges, nagyon szerethető közösség.

– A Szilas együttes évek óta részt vesz a kerület oktatási életében. Miért tartják fontosnak ezt a tevékenységet?

Első kezdeményezésünk, amely az önkormányzat és a csoport közötti együttműködés első lépése is volt egyben, a rendhagyó néprajzórák voltak, és ez lett az alapja a Táncol a kerület programnak, amely a Szilas működési vonalát is jelzi. A támogatásért cserébe, amelyet az önkormányzat biztosít évek óta számunkra, ezen a két programon keresztül próbáljuk, próbáltuk közvetíteni a gyerekeknek a magyar népi kultúrát.

Ezeket követte a közép-magyarországi folklór fesztivál, amelyet 2014-ben immár ötödször rendezünk meg. Idén is lesz Táncol a kerület fesztivál június 14-én, mint ahogy közép-magyarországi gyermek és ifjúsági szólótáncverseny és szüreti mulatság is. Iskolai és óvodai szakköreink szintén jól működnek évek óta.

– Milyen újdonságokkal készültek erre az évre?

Mára az együttes munkássága a kerületen, sőt sokszor a határokon is átnyúlik. Ezzel együtt továbbra is fontosnak tartjuk a XV. kerület mindennapi életében, kultúrájában való részvételt. Palettánk a pedagógusok számára meghirdetett továbbképzéssel bővült, amelyet 2015-től szeretnénk akkreditálttá tenni. A néptánc és a sport szerepe a mozgásfejlődésben című képzésünkön tíz kerületi pedagógus vett részt. Reményeink szerint április 4-én el tudjuk indítani felnőtt táncházunkat, amelyet a Fölszállott a páva zenekara, a Szalonna és Bandája közreműködésével tartunk majd a Csokonai Művelődési Központban. Szeretnénk, ha ősszel a gyermek táncházat is el tudnánk indítani.

Comments are closed.