Dózsás Lobogás a forradalom tiszteletére

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Látványos produkciót adtak elő a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium diákjai az október 23-i ünnepen. A Lobogás emlékműnél rendezett ünnepségen a dózsás műsor után László Tamás országgyűlési képviselő beszélt.

Dózsa gimnázium tanulóinak műsora/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Dózsa gimnázium tanulóinak műsora/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– A legfontosabb feladatunk az, hogy 1956 világtörténelmi jelentőségét a következő generációknak hitelesen és élményszerűen továbbadjuk – mondta László Tamás. – Lassan, de módszeresen foltozzuk a „lyukas emlékezetet”, csökkentjük a félelmet az emberekben, de még rengeteg feladatunk van hátra.

László Tamás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

László Tamás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az ünnepség szónoka kitért arra, hogy az ’56-os forradalom ötvenedik évfordulója óta eltelt tíz évben sokat tettek a szabadságharc emlékének megőrzéséért a kerületben. Még 2006-ban megrendezték a „Külváros’56 – A lyukas emlékezet” című kiállítást, majd 2006-tól az Epres soron lévő rozsdás villanyoszlopba belenőtt fát, a „Foglyul Ejtett Demokrácia Fája” néven az ’56-os ünnepség szimbóluma lett. Felavatták 2012. október 23-án a Széchenyi téren a Lobogás című ’56-os emlékművet. A XV. kerületi önkormányzat 2013. július 22-én megalapította az 1956. október 23. Díjat, melyet azóta minden esztendőben két, kerülethez és a forradalomhoz köthető személy kap meg.

Foglyul ejtett demokrácia fája/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Foglyul Ejtett Demokrácia Fája/Fotó: XV Média, Nagy Botond

László Tamás a Lobogás emlékmű körüli szoborpark jelentőségét is kiemelte, melynek első alkotása 2014. október 23-án Albert Camus szobra volt, ehhez az idei ünnepen csatlakozott Hannah Arendt és Zbigniew Herbert szobra. A tervek szerint jövőre Krishna Menon, India ENSZ nagykövetének állítanak szobrot, majd jeles magyar művészek, Illyés Gyula, Márai Sándor, Szalay Lajos és Gérecz Attila portréi következnek.

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.

56logo

Comments are closed.