Délután 2-ig lehetnek nyitva az üzletek december 24-én

Átlagos olvasási idő: 2 perc

December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb délután 2 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak. December 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-vel. 

Vámos György elmondta, hogy a kereskedelmi törvény alapján december 24-én délután 2 óra után, illetve december 25-26-án, valamint január 1-jén, újév napján azok a vendéglátó üzletek, szálláshelyek, virágüzletek, édességüzletek és üzemanyagtöltő állomások, továbbá a közforgalmú vasúti és buszpályaudvaron, repülőtéren, illetve az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek lehetnek nyitva, amelyek munkaszüneti napokon egyébként is nyitva tartanak.
Megjegyezte, a jogszabály előírja, hogy a nyitvatartás szokásostól bármilyen eltérését fel kell tüntetni, a vásárlókat arról tájékoztatni kell.

Az MTI megkeresett üzletláncokat az ünnepi nyitvatartásukkal kapcsolatban, amik az alábbiakat nyilatkozták:

Az Aldi:

  • december 22-én 126 üzletük este 8 óra helyett 9 óráig lesz nyitva, kivéve azokat, amelyek nyitvatartási rendje egyébként is mindennap 10 óráig tart.
  • december 31-én valamennyi üzletük délután 4 órakor zár.

Az Auchan:

  • december 24-én az áruházaik többsége délután 2 óráig tart nyitva, kivétel a kecskeméti, amely délben zár.
  • december 31-én a legtöbb áruházban rövidített nyitvatartással, délután 4 óráig várják a vásárlókat, a kecskeméti, a törökbálinti és a szolnoki áruház délután 2 órakor zár.

A Penny Market:

  • december 21. és 23. között minden Penny Market üzlet hosszabbított nyitvatartással, este 10 óráig várja a vásárlókat, december 24-én zárva tartja boltjait,
  • december 31-én délután 2 órakor zárnak az üzletei.

A Spar:

  • december 24-én az Interspar hipermarketek – 33 áruház – egységesen délután 2 órakor zárnak, a Spar és City Spar szupermarketek közül 335 délben zár be, két üzlet délután 1 órakor, míg 7 délután 2-kor.
  • december 31-én két Interspar hipermarket délután 2 órakor, míg 31 ilyen üzlet délután 4 órakor zár be, a Spar szupermarketek 12 és délután 2 óra között zárnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található üzlet kivétel, amely este 10 óráig lesz nyitva.

A Tesco:

  • az ünnepek alatt egyik üzlete sem működik hosszabbított nyitvatartással, a hipermarketek délután 2 órakor zárnak, hasonlóan alakul a kisebb alapterületű boltok, szupermarketek és Expressz üzletek, úgynevezett kényelmi formátumú áruházak nyitvatartása is, amelyekből 10 üzlet zárva lesz.
  • a hipermarketek december 27-én reggel 6 órakor, míg a kényelmi formátumú áruházak normális hétköznapi nyitvatartás szerint nyitnak.
  • december 31-én hétköznapi nyitvatartás szerint nyit az összes áruházuk és este 6 óráig üzemel, 10 kényelmi formátumú áruház egész nap zárva lesz.

Comments are closed.