Tag: Répszolg

16
jún

Megmentik a fákat

Az önkormányzat városüzemeltetési cége, a Répszolg kiemelt figyelmet fordít a zöldfelület megóvására, ezért az Eötvös utcai útfelújításokhoz kapcsolódóan csaknem egy tucat facsemetét ültettek át.

Alapos mérlegelés és gondos helykeresés után a Karácsony Benő parkot választották az ültetés helyszínéül, ahol az új környezetben tovább tudnak fejlődni, meg tudnak erősödni a facsemeték – közölte a társaság.

„Az átültetés során társaságunk mindent elkövet a fák megmaradásáért, noha tudjuk, hogy a körülmények nem voltak ideálisak. Az ültetőgödröknél tápanyagdús talaj található. Az ültetés után folyamatosan gondoskodunk a fák locsolásáról” – írja honlapján a Répszolg.

30
máj

Színt hoznak a mindennapokba

Mindhárom kerületrész virágba borul, elkezdte a Répszolg a kerület virágosítását. Ennek keretében egynyári virágokat ültetnek az ágyásokba, és a főutak mentén a futómuskátlik is felkerülnek a kandeláberekre – ígéri a Répszolg.
Kerületünk főútjait és a városháza környékét több száz muskátli díszíti majd idén is. Az Illyés Gyula utca, Szentmihályi út, Nyírpalota utca, Késmárk utca, Drégelyvár utca, Rákos út menti villanyoszlopokat 400 cserép futómuskátli koronázza, ami késő őszig szemet gyönyörködtető virágözönnel hálálja meg a gondos törődést: a rendszeres locsolást, a hetenkénti tápoldatozást.

16
ápr

Rendet tartanak

Veszélyhelyzeti üzemmódra állt át a Répszolg. A köztisztaság fenntartása érdekében továbbra is folyamatos a hulladék elszállítása a kerületi közterekről, ezért ha szükséges, akár több embert is munkába állít a társaság.

17
febr

Szebb, színesebb zöldterületek

A kerületben található úgynevezett kiemelt virágágyások újragondolását, megújítását tervezi a Répszolg. Az első ütemben városrészenként két-három helyszínen végzik el ezeknek a 30-40 évvel ezelőtt készült ágyásoknak a bontását,illetve környezetük rendezését, modernizálását, szebbé tételét. A munka Újpalotán már elkezdődött. A Fő téren két ágyást már elbontottak, a harmadikat április és június között szeretnék felszámolni, mivel abban jelenleg bambusz van ültetve, amit

Read more

14
febr

Amerre a csapás visz

A Fő tér gyalogosútjainak kiépítését, új parkolók kialakítását végzi egyéb, mindennapi munkája mellett ezekben a hetekben a Répszolg. Tavaly nyár végére elkészült az újpalotai Fő tér megújításának első üteme. Mint beszámoltunk róla, rendbe tették a szökőkút környékét, felújították a szökőkút gépészetét, frissítették a növényzetet, felújították a padokat. A megújulás részeként most a gyalogosútvonalakat gondolják újra, méghozzá a lakossági igények figyelembevételével.

Read more