Tag: Pestújhely

7
jan

A pestújhelyi régész

Pestújhely egyik első lakója, majd a település önállósodásának támogatója, segítője volt Dr. Gerecze Péter régész, művészettörténész. Az ő javaslatára a Pest-újváros nevet kérték az akkor még Széchenyi-telepnek 1910-ben, de ásatásokat is folytatott a közelben, és Regtelek település maradványainak feltárása is az ő nevéhez fűződik. 

27
dec

Aki megmaradt a kaptafánál

Kevés olyan üzlet van a XV. kerületben, mely évtizedek óta nem változott. Nagy Ferenc cipész Pestújhelyen egy olyan régen volt trafikban dolgozik közel négy évtizede, mely a világháború előtt is trafik volt. Hogyan lett a trafikból cipészműhely, van-e igény manapság cipészre és tudna-e varrni egyedi cipőt, ezekről is beszélgettünk, miközben egyik kuncsaft ment, a másik jött.

11
dec

Könyv készült Frici atyáról

A legendás pestújhelyi hitoktatóról, a később önmagát a vidéki „száműzetésben” művészettörténésszé átképző papról mutattak be emlékkönyvet. A 95 éves korában elhunyt Pálos Frigyes arról is nevezetes, hogy a váci püspökségre kerülve ő lett a későbbi püspök, Beer Miklós nevelője. A könyvet a Pestújhelyi Közösségi Házban Kálovitsné Nagy Judit főiskolai tanár és Cvikovszky Tibor vegyészmérnök, tanár mutatta be, aki egykor ministránsként

Read more

7
dec

Adakozó pestújhelyi alapító

Dr. Bezsilla Nándor ezer szállal kötődik Pestújhelyhez, nélküle ki tudja, létre jött volna-e ez a település.

6
dec

Nyolcvanöt évesen az oviban

Fura vendége volt a napokban a pestújhelyi Őrjárat utcai óvodának, a kiscsoportosoknak tartott ugyanis mozgáspróbát a 85 éves Balázs Olivér. Az egykori válogatott tornász alaposan átmozgatta a kicsiket, és olyan gyakorlatokat végeztetett velük, amelyek a finom mozgások miatt rendkívül fontosak. Ráadásul az 1961-es év tornászbajnoka nem éppen különleges tárgyakkal végeztetett gyakorlatokat. Amikor megjött, egy nagy dobozban hozta a kéztörlőpapírt tartó

Read more