Tag: nemzedékek parkja

12
okt

Generációkat átívelő megoldások

Megújult a Nemzedékek parkja Újpalotán, a Boldog Salkaházi ­Sára- templom mögötti, a Pattogós utcai általános iskola előtti területen.
A 2018-ban készült tervek szerinti kivitelezés idén április végén tudott elkezdődni. A 81 millió forintos beruházás megvalósításához a magyar állam 78 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
A park megújításának célja volt egy olyan közösségi szabad tér létrehozása, mely aktív és passzív rekreációs lehetőségeket nyújt a környéken élők számára.
A pandémia okozta kezdeti háromhetes csúszást követően a tervek szerint haladt a kivitelezés.
A meglévő kerékpárosszobor közelében a szakemberek kialakítottak egy kerékpárospihenőt, így az öt biciklitámasz mellett lehetőség van leülni a 14 elemből álló beton térbútorokon, valamint a hat acélvázas, fa ülőfelületű támlás padon és nyolc hasonló kialakítású széken. Ezenkívül két sakkasztal várja az itt élőket.

29
szept

Megújult a Nemzedékek Parkja

Cserdiné Németh Angéla adta át a megújult Nemzedékek Parkját. Nem a szokásos módon, mert arra most nem volt lehetőség. Mutatjuk, hogyan. Az aktív és passzív játékokkal felszerelt park 78 millió forintos állami támogatásból és jelentős önkormányzati forrásból újult meg. A Kikötő Ifjúsági Szigetet sakkasztalokkal és mászófallal bővítették, a cél az volt, hogy a fiatalabbak és idősebbek is örömmel lehessenek a

Read more

28
ápr

Környezetbarát nemzedékek

Megkezdődött a Nemzedékek parkjának kivitelezési munkálatai, elindult az új szabadtéri közösségi hely kialakítása a kerületben.
A Száraznád utca – Pattogós utca által határolt zöldterületen a meglévő közösségi ház közvetlen környezetében közel 3000 négyzetméter terület rendezésének kivitelezését kezdi meg az önkormányzat megbízásából, a munkálatok kivitelezésére kiírt, eredményes közbeszerzési eljárás nyertese, a Reneszánsz Park­építők Kft.

23
febr

Újjávarázsolják a Kikötő környékét

Több mint hárommillió forintot szavazott meg január végén a képviselő-testület a Nemzedékek parkja I. ütemére, vagy más néven a Kikötő Ifjúsági Sziget környékének fejlesztését célzó beruházás megvalósítására. További kétmilliót pedig a kötelező építési műszaki ellenőri feladatok ellátására. Így megkezdődhet végre a ma még kissé rendezetlen, gondozatlan terület átalakítása.   A kormány 2017-ben 78 millió forintos célzott támogatást biztosított a Kikötő

Read more