Tag: M0

8
jan

Cáfol az FKF – Nyílt levelet írt Hajdu László polgármesternek a társaság

Nyílt levelet írt a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. Hajdu László polgármester nyilatkozatával kapcsolatban, amely a Blikk mai számában jelent meg.

5
jan

Az újév első napjától az új megyei matricát is megvásárolhatók

Az újév első napjától a megszokott időalapú matricák mellett (10 napos, havi, éves) az autósok az új megyei matricát is megvásárolhatják; az autósok egyéni kalkulációik alapján mérhetik fel, hogy maradnak a számukra bevált szolgáltatásoknál, vagy élnek az új alternatívával – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. az MTI-vel.

19
dec

Települések vezetői elutasítják az autópályadíj kiterjesztését

Hatástanulmány és szakmai és társadalmi egyeztetés hiányában a fővárosi agglomerációs települések és Budapest érintett kerületeinek képviselői elutasítják a kormány azon tervét, hogy a Budapestre befutó autópályák körgyűrűn belüli részei, valamint az M0 egyes szakasz fizetőssé váljanak.

12
dec

Nyílt leveleket írt Hajdu László polgármester

Nyílt leveleket írt Hajdu László polgármester.