Tag: Fotó: MTI/Máthé Zoltán

19
júl

Novák Katalin szerint rendben van a kata-szigorítás

Aláírta az új kata-törvényt az államfő. Azt ugyanakkor Novák Katalin is elismerte, hogy szerencsésebb lett volna érdemi egyeztetés után elfogadni a törvénymódosítást.

16
máj

Újraválasztották Orbán Viktort miniszterelnöknek

Az kormányfőt 133 igen, 27 nem ellenében, tartózkodás nélkül szavazta meg az új Országgyűlés. A Demokratikus Koalíció elnök azt mondta: törvénytelennek tekintik az új kormányt.

28
ápr

Nyáron jön az újabb nyugdíjemelés

A kormány 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött az infláció miatt, így összességében 8,9 százalékkal emelkedik a nyugdíj – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a kormányinfón. A szakértő szerint novemberben is szükség lehet egy emelésre.

10
márc

Megválasztották Novák Katalint államfőnek

Délelőtt megválasztotta köztársasági elnöknek Novák Katalint az Országgyűlés. 137 szavazatot kapott, ami biztosította kétharmados többséget. Így Novák Katalin lesz az első női államfője az országnak.

26
febr

Választás 2022 – Az ellenzéki lista lesz az első a szavazólapon

Késő délután kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), hogy milyen sorrendben szerepeljenek az országos pártlisták a szavazólapon az április 3-i országgyűlési választáson. A DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd listája lesz az első helyen.