Tag: babák

7
szept

Hordozva tekerni

Mivel sok sportos anyukának okoz fejtörést, miként őrizheti meg, illetve szerezheti vissza fittségét.

7
okt

Változás lesz a gyermekorvosi ügyeletben

A Heim Pál Gyermekkórház látja el 2015. január 1-jétől kerületünkben a gyermekorvosi ügyeletet. Ezt a feladatot december 31-éig a XIII . kerületi Révész utcai gyermekügyeleti központ végzi, ám a képviselő-testület döntése értelmében jövőre nem hosszabbítanak velük szerződést.

21
aug

A védelmező anyatej

Azok a gyermekek, akiket kizárólag anyatejjel táplálnak, 14-szer nagyobb eséllyel élik túl életük első fél évét, mint azon társaik, akiket nem szoptatnak.

9
máj

Babaszombat

A babáké és szüleiké lesz a főszerep az USZIK Közösségi Házában május 17-én délelőtt 10 és délután 2 óra között.

4
ápr

Szülőknek a babavilágról

A XV. kerület idén kapcsolódik be először a születés hete rendezvénysorozatba, fogadják szeretettel a mi programunkat, amely a rákospalotai, pestújhelyi, újpalotai és a szomszédos újpesti családokat célozza meg elsősorban – írja Barta Ildikó a dokumentumtár munkatársa.