Bizalmon alapuló szűrések

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Magyarországon a méhnyakrák ­miatti relatív halálozási kockázat magas, az uniós országok átlagának mintegy háromszorosa. A méhnyakrák miatt bekövetkező halálozások száma évek óta nem változik, évente mintegy négyszáz nőt veszítünk el.

Rákszűrés/Fotó: XV Média, Vargosz

Rákszűrés/Fotó: XV Média, Vargosz

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2013-ban indította útjára azt a projektet, amelynek egyik célja a védőnői méhnyakrákszűrés országos kiterjesztése. A lényege, hogy a védőnők képzést követően önállóan végezhetnek szűrést a tanácsadókban. A programra több mint kétezer-négyszáz védőnő jelentkezett és – önkéntes alapon – kétszázhetven szülész-nőgyógyász orvos is bekapcsolódott, hogy a gyakorlati képzést segítsék. A projekt keretében biztosítják a méhnyakrákszűréshez szükséges eszközöket is, melyeket már megkaptak az érintett védőnők.
– Meglepően sokan tartanak az orvosi vizsgálatoktól, és nagyobb bizalommal fordulnak a védőnőkhöz – mondta Szemán Éva, a szakrendelő szakdolgozói igazgatója.
A XV. kerületben, a Zsókavár utcai védőnői szolgálatnál Kardos Robertina védőnő végzi a szűréseket, melyre a 06 1 418 2216-os telefonszámon lehet jelentkezni. Mivel igény mutatkozik a szolgáltatásra, a jövőben várhatóan újabb kerületi védőnők is bekapcsolódnak a programba.

Comments are closed.