Hosszabb ideig tartó nyomozás végére tettek pontot a kerületi rendőrök azzal, hogy a vizsgált ügy dokumentumait átadták az illetékes ügyészségnek :a történet még 2021. január 13-án kezdődött, amikor a nyomozók egy állampolgári bejelentés alapján az esti órákban becsöngettek T. László XV. kerületi otthonába, ahol rögtön házkutatást is tartottak. Ennek során a férfi hűtőszekrényében és egyik szekrényében több grammnyi üvegekbe és alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak.

A rendőrök a gyanús anyagokat lefoglalták, majd átadták az igazságügyi vegyészszakértőnek további vizsgálatra. A szakvélemény alapján a lefoglalt anyagok amfetamin és delta-9-THC tartalmú kábítószerek voltak, melyek hatóanyag-tartalma meghaladta a csekély mennyiség felső határát, ezért T. Lászlót a XV. kerületi nyomozók kábítószer-birtoklás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi akkor a bűncselekmény elkövetését elismerte, ám bővebben nem kívánt nyilatkozni az esetről.

Két hónappal később az egyik kereszteződésben egy másik ember társaságában igazoltatták a 38 éves férfit, melynek során a zsebéből két alufóliapakk került elő. T. László azt állította, hogy azok speedet és marihuánát tartalmaznak. A férfi társa vallomásában elismerte, hogy heti 2-3 alkalommal szokott tőle 1 gramm amfetaminszármazékot vásárolni. A nyomozók ezért ismét kutatást tartottak T. László lakásán, ahol készpénzt, egy fehér porral szennyezett pizzásdobozt, kanalat, két digitális mérleget, néhány gramm fehér port és növényi törmeléket találtak. A kirendelt szakértő ezekről is megállapította, hogy amfetamin és delta-9-THC tartalmú kábítószerek voltak.

Innentől kezdve T. Lászlót a nyomozók már kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hallgatták ki, aki a gyanúsítás ténye miatt panasszal élt, és a terhére rótt bűncselekmény elkövetését sem ismerte el. Érdemi vallomást az üggyel kapcsolatban ezúttal sem tett.

Ennek ellenére a nyomozók elegendő bizonyítékot találtak a férfi ellen, így a keletkezett iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Képünk illusztráció (forrás: Pixabay)

Comments are closed.