Baku és Balaton között

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A népszerű sportriporterrel, Csisztu Zsuzsával mostanában nem könnyű időpontot egyeztetni. A Digi TV sportriportere előbb a bakui Európa Játékok, majd a balatoni Kékszalag vitorlásverseny miatt volt elérhetetlen. Röpke szabadidejében Pestújhelyen találkoztunk vele.
– Ugye nem véletlen, hogy itt futottunk össze?
– Egy év óta könnyen előfordulhat ez, mivel akkor költöztünk Pestújhelyre. Előtte Zuglóban éltünk, és a második gyermekünk születése után kellett nagyobb lakást keresnünk. Így kerültünk ide, és azonnal rabjává váltunk a környéknek.
– Mennyi ideje jut az otthoni feltöltődésre?
– Nyáron egymást érik a világversenyek, amelyek folyamatosan munkát adnak nekünk. De, ahogy lehetőségem nyílik rá, máris hazajövök Pestújhelyre.
– Hogyan lehet hozzászokni ehhez az életmódhoz?
– Ötéves koromtól kezdve az élsport, azon belül a szertorna töltötte ki az életemet. Részt vettem a szöuli olimpián, ahol a nyolcadik lettem, számos világ- és Európa-bajnokságon végeztem pontszerző helyen és az időm nagy részét a tornaszerek között töltöttem.
– Miért döntött úgy 1992-ben, hogy szakkommentátorként és nem versenyzőként utazik ki Barcelonába?

Fotó: csisztu.hu

Fotó: csisztu.hu

– Az érettségit követően a Minnesotai Egyetem ösztöndíjasa lettem, Barcelona előtt a vizsgáim miatt maradtam le a hazai válogatóról, így nem kerültem be az olimpiai csapatba. Erről akkoriban sokat cikkeztek. A hír Vitray Tamás fülébe is eljutott, aki felhívott, és felajánlotta a szakkommentátori lehetőséget. Tehát 1992-ben mégis ott lehettem az olimpián, és a csapattársam, Ónodi Henrietta aranyérméről tudósíthattam.
– Barcelonát még további hat olimpia és számos világverseny követett. Melyik áll önhöz a legközelebb?
– Talán az 1996-os atlantai olimpia, melyért a Telesport stábjának tagjaként Nívó-díjat kaptam. Azon az ötkarikás játékon nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy többek között Egerszegi Krisztinával a győzelme után interjút készíthettem, amely soha vissza nem térő pillanat, mivel Egér utolsó versenyét követően nyilatkozott.
– Riporterként a sporton kívül milyen más terület érdekli önt?
– A médiában 1992 októbere óta dolgozom, és az eltelt 23 év alatt nagyon sok területen kipróbáltam magam. Bár a sport mindig is a nagy szerelmem marad, azért az élet egyéb területei is érdekelnek. Az elmúlt két évtizedben kül- és belpolitikai, kulturális, természetvédelmi, szórakoztató műsorokban, oknyomozó riportokban és extrém sportmagazinokban is dolgozhattam.
– Emellett a tanulásra és a családi háttér kialakítására is maradt energiája. Hogyan tud mindenre időt szakítani?
– Az elmúlt években befejeztem a jogi egyetemet, és továbbképeztem magam sportjogi szakjogásznak, mert fontosnak tartom az életen át tartó tanulást. A sport nemcsak küzdeni, hanem az időmet hasznosan beosztani is megtanított.

Comments are closed.