Az újpalotai kém

Magát is megfigyelték, Klárika? – kérdezte a buszmegállóban az idős hölgy. Az ütő megállt bennem a kérdés hallatán, kíváncsiságom az egekbe szökkent. Az Olajág Otthon felé baktattam, gondoltam, veszek a piacon egy kiló sárgabarackot (mert otthon éppen három szem termett a két fán), de aztán szóba elegyedtem a hölgyekkel. A régi jó újságírói trükköt alkalmaztam: segítettem a cekkerek huzingálásában. A sztori érdekében úgy vonszoltam az Esterházy-kockás banyatankot, mint a kisangyal. (E szállítási eszköz elnevezése, kialakítása és mindenféle helyzetben történő hasznosítása külön megérne egy cikket, de hát most a kémkedés a tárgyunk, ezért el kell tekintenünk a banyatank születésének, történetének taglalásától. Csak megjegyzem, különös fogékonyságot tanúsítok az emberiség hétköznapi életének ilyen zseniális tárgyai iránt, majdnem olyan forradalminak és korszakosnak tekintem, mint a Black és Decker mérnökök által 1957-ben kimunkált elektromos fűszegélynyíró, melynek csupán az a baja, hogy a damil rögtön elszakad, amint a fűnél keményebb tárgyhoz ér, voltaképp teljesen haszontala eszköz, mégis használja a világ; ellentétben a banyatankkal, mely hungarikumnak tekinthető, sehol máshol a világban nem láttam azt a széleskörű használatot, mint itthon. Ugorjunk, nyár van.)

Özvegy Berkesi Istvánné – nem ez a hölgy igazi neve, ennyiben védenem kell alanyaimat – abból következtetett családja kémbotrányban való részvételére, hogy férje, a nyugdíjas buszsofőr (Berkesi úr ezúttal legyen Lonci bácsi, informátoromat pedig Manci néniként fogom a továbbiakban említeni) vett tavaly az újpalotai vásárcsarnok előtt egy mobiltelefont, jutányos áron jutott hozzá, egy gyanús külsejű, motyogós egyén enyhe magyar akcentussal árulta egy zacskóból. – Azért kellett a férjemnek – magyarázta Manci néni –, legalábbis először ezt mondta, hogy amikor fölmegy a vérnyomása, és úgy érzi, ráf van a fején, azonnal tudjon értesíteni (hajráf: lásd az emberiség megfejthetetlenül népszerű tárgyai). Az az igazság, hogy elküldöm néha a piacra, miközben képtelen arra, hogy rendes tojást és kolbászt vegyen, a petrezselymet is el szokta felejteni, az meg, hogy friss parajt vagy zsenge macskagyökeret is hozzon (ez volna a spárga neve), elillan a fejéből az első fröccs után. Mert tudom ám, hogy összetalálkozik a régi haverokkal, sok köztük a karfiolfülű öregúr, lévén, hogy a párom egykor ifjúsági magyar bajnok volt.

Miben? – teszem föl a nem túl hosszú kérdést, haladunk közben egy-egy háztömböt, már látjuk a páskomligeti toronyházat. Rájövök, hogy Manci néni egy-egy gondolatmenete éppen egy újpalotai háztömbnyi, ez a mértékegység, nem lehet mit tenni. Leszűröm a lényeget, Lonci bácsi jó ötven évvel ezelőtt kötöttfogású birkózó volt, ugyanúgy 72 kilós , mint az olimpiai bajnok Hegedűs Csaba, azért kellett a sportot abbahagynia, mert a térdkalácsa – újabb háztömb! – elmozdult a sok térdepléstől jobbra, úgy két-három milliméternyi volt a malőr csupán, ami nem számítana, ha az ember sakkozó volna. De egy birkózónál ez egyben a pályafutás végét jelenti. A sarokhoz érünk; ezért lett Lonci bácsiból buszsofőr.

Az információ forrásai

Közeledünk a piachoz, Manci néni levegővétel nélkül nyomja, Klárika lelkesen bólogat. Nem sürgetem őket, mert nem akarom magam elárulni. Úgyis jön majd a megfelelő pillanatban a telefonos rész, és ne feledjük, hogy én eredetileg erre „neveztem be”, a birkózómúlt és a spárgavásárlási útmutató csak ráadás. Nagy ügy a magyarok kémbotránya, de ne higgyük, hogy ezek a piaci ügyek ne függnének össze vele. Lonci bácsi fröccsözés közben szokott értesülni a környék szaftosabb történeteiről – ezek többsége átveréssel és házasságtöréssel kapcsolatos –, van tehát hírszerzés Újpalotán is, nem kell ahhoz Czukor Józsefnek lenni, aki a miniszterelnök megbízásából ment 18-ban Izraelbe, tudjuk, feltehetően azután vette meg az édes Magyarország a Pegasus nevű telefonlehallgató programot, ami a jelek szerint megtetszhetett Orbánéknak. Mellesleg az idős hölgy erre a botrányra tett félreérthetetlen utalást a buszmegállóban. Nem csoda, hogy felkaptam rá a fejem.

Lakott például egy időben nálunk a lépcsőházban egy idős szemészprofesszor – ez az újabb epizód már egy páskomligeti háztömb előtt hangzott el – iszonyúan gyorsan fel tudta ismerni a zöldhályogot, fiatalabb korában a MÁV-kórházban műtött, neki köszönheti a fél ország a látását.

Változnak az idők, mondta Lonci bácsi

Ezt például erős túlzásnak tartottam, de betudtam annak, hogy az idős hölgyek a pletykát afféle invokációval vezetik fel, ha a Netflixnél dolgoznának, trailer (filmelőzetes) lenne a dolog neve, itt, a banyatankos séta alatt csupán költői fordulatnak tanácsos tartani. Szóval az öreg szemésznek – aki eléggé szórakozott egyén volt, mert a halálpontos diagnózisokat tartalmazó ügyek mellett nem törődött például azzal, hogy ne vegyen fel csíkos zoknit a kockás pantallóhoz, de az is elfordult, hogy borotválkozás közben jutott eszébe valami szemészeti dolog, és akkor az arca egyik fele szőrös maradt – volt egy mutatós felesége. Szép szőke hajú menyecske, jó negyven évvel fiatalabb a férjénél, adódhattak ebből különféle problémák, amit Manci néni nem akart részletezni, Klárika viszont pontosan értette, miről lehetett szó. – És semmi baj nem is volt addig – folytatta újabb háztömbhöz érve informátorom –, amíg az öreg itthon volt. De amint el kellett mennie konferenciázni, élt benne a gyanú, hogy a Lici be-besétál a málnásba.

Ezt hogy tetszik érteni? – tettem föl a kérdést inkább csak azért, hogy jelezzem, erősen figyelek.

Ne tudná, fiatalember! – csattant föl a hölgy, és hozzátette, emberek vagyunk, az öregúr figyelmét lekötötték a szemek, s amikor kihúzta a lábát otthonról, valahogy fiatalabb látogatók kezdtek megjelenni a lakásuk melletti rendelőben.

Megcsalta? – kérdeztem, mert kezdett izgatni a dolog.

Azt én nem mondtam, kérem! Csak azt akarom mondani, hogy az öreg meg akart bizonyosodni arról, hűséges-e az asszonykája.

Mit csinált? Lehallgatta?

Hová gondol? Egy nyolcvanéves embernek ilyen nem fordul meg a fejében. Mást eszelt ki.

Itt jön a képbe Lonci bácsi! A buszsofőr jól ismerte a professzort, miután többször alkalmuk volt a piaci búfelejtőben találkozni, itt vehette rá a doki arra, hogy tegyen neki egy szerény szívességet. Majd átestem a banyatankon, annyira furdalt a kíváncsiság.

Lényeg a lényeg, a férjem soha előtte nem használt mobiltelefont, de akkor utána mégis vett egyet kéz alól, és örömmel mutogatta, látod, látod, most már engem is fel tudsz hívni bármikor. De hát miért jó az neked, kérdeztem, amikor direkt azért mész el itthonról, hogy ne tudjam, merre jársz.

Változnak az idők, Mancikám, felelte a jóember, és büszkén magyarázta a párjának, hogy a telefonban egy Leica kamera van, ami csudálatos, nagyjából olyan az egész, mintha az ásó nyelére szoftvert szerelnénk. – Odavolt a Lejkájáért, állandóan kattogott. Lekapta a kutyát, amint rázza a szájában a gumicsirkét, művészi fényképeket készített a karácsonyi kaktuszról, lefotózta a kelkáposztafőzeléket, a pacalt egészen közelről, úgy játszott, akár a gyerek, amikor új játékszerrel lepik meg. Csak később kezdtem megneszelni, hogy mi van a háttérben.

Ez volt hát a megfejtés. Az öreg Csetneky azzal bízta meg a buszsofőrt, hogy amíg nincs itthon, kamerázza már le azon autók rendszámát, amelyek gazdái a távollétében szemfenék-vizsgálatra érkeztek a rendelőbe.

Tetszik-e tudni, mi lett a dolog vége? – buggyant ki belőlem a végkifejletre vonatkozó kérdés, mert a 96-os busz megállójába érkeztünk. Azt a választ kaptam, hogy azt végképp nem lehet tudni, mert a képekre újabban oly érzékeny férj ezt nem kötötte a párja orrára.

Álltam a megállóban kövülten, zsongott a fejem és integettem. Az üveg mögött azt láttam, hogy az asszony újabb történetbe kezdett, szélesen gesztikulál, Klárika pedig megadóan bólogat. (Periszkóp Palotán, Rab László 2021. július 20. – Fotók: pixabay.com)
*
A Pegasus-kémbotrány felettébb izgalmas részleteit itt lehet elolvasni.

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.