Tizenötödik

9
máj

Őrizetben a Miniszterelnökség főosztályvezetője

Korrupció miatt vették őrizetbe a korrupció miatt visszatartott uniós pénzek ügyeinek kezeléséért felelős vezetőt – tudta meg a 24.hu. A portál szerint akár 15 év börtönt is kaphat.

9
máj

Megszólalnak a szirénák

Országszerte szirénapróba lesz május 9-én, hétfőn, közölte Facebook-oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

8
máj

Jelentősen drágul a taxizás hétfőtől

Az alapdíj több, mint 40 százalékkal emelkedik. Kisebb mértékben, de így is jelentősen emelkedik a kilométerdíj és a percdíj is

7
máj

Pályázati felhívás: Budapest Peremén rehabilitációs otthon projekt

Budapest Főváros Önkormányzata a lakosság döntéshozásba való bevonásának részeként 2021-ben közösségi költségvetést​ indított, melynek keretében 1 milliárd forint felhasználására a város lakói tehettek javaslatot.

6
máj

Újabb helyen lehet leadni a használt sütőolajat

A kerületben több ponton le lehet adni a használt olajat, a Lidl Magyarország a közelmúltban tesztjelleggel elindította a használtsütőolaj-gyűjtést, egy kezdeményezésnek köszönhetően pedig a Czabán Általános Iskolában is környezetkímélő módon hasznosítják a gyerekek a háztartásokban felgyülemlett zsiradékot. Mindemellett a helyi önkormányzat szintén törekszik a környezetkímélő megoldásokra.