Tizenötödik

16
aug

Megvannak az idei nyertes novellák

Kihirdették az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat nyertes műveit. A JCDecaux Hungary és az E.ON Hungária immár hagyománynak tekinthető novellaversenye idén is hatalmas érdeklődésnek örvendett az aspiráns írók körében, akik közül a top 20 díjazott ünnepélyes eredményhirdetésen vehette át az elismerést. 2023-ban hatodik alkalommal tért vissza a JCDecaux novellapályázata, amely az E.ON támogatásával a környezetvédelemre fókuszált az idei kiírásban.

Read more

11
aug

Felhívás Palota iskoláztatási támogatás igényléséről

Egyszeri 25 ezer forint segítség. Tisztelt kerületi Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (II.5.) önkormányzati rendeletének 12/A §-a lehetőséget nyújt Palota iskoláztatási támogatás igénylésére azon gyermeket nevelő személynek, akinek gyermeke az adott év szeptemberében egy köznevelési intézményben az első, ötödik, kilencedik, illetve középfokú tanulmányainak utolsó évfolyamát kezdi meg. A támogatást az a gyermekkel

Read more

7
aug

A kocsmától az operáig

A Palotai Nyári Játékok zárórendezvénye komoly fejtörést okozott a szervezőknek. Az előző napi pusztító vihar, és a sötétlő esőfelhők közeledte szükségessé tette, hogy beszerezzék a megfelelő információkat. Végül megszületett a felelősségteljes döntés – és kezdődhetett a koncert. Persze az eső esett, de mit számít az, ha az ember a gyomrában érezheti a zenét a Budapest Ragtime Band előadásában. A zenekart

Read more

4
aug

Megújult a Lánchíd, Budapest büszkesége!

Az eredetileg tervezettnél másfél hónappal korábban befejeződött Magyarország egyik legismertebb szimbólumának, a Lánchídnak a felújítása. Augusztus 4-étől, péntektől szabad az út az átkelő két oldalán végigfutó járdákon is. A járdák és velük együtt a hídfőkben lévő aluljárók megnyitásával a híd szerkezeti és műemléki rekonstrukciója véget ért. Méltó ajándékot kapott 150. születésnapjára Budapest – a megszépült Lánchidat! Miután a beruházás befejezéséhez

Read more

1
aug

Adománygyűjtést szervez a Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi XV. kerületi Szervezete adománygyűjtést szervez az iskolakezdés terheinek megkönnyítéséért. Az őszi iskolakezdés minden családnak nagy kiadással jár, de van akiknek ez valóban komoly anyagi kihívást jelenthet. Szeretnénk, ha minden kerületi gyermeknek öröm lenne az iskola és a tanulás, ezért augusztus 21-én és 22-én meghosszabbított nyitvatartással, 12 órától délután 18 óráig kirendeltségünkön (1153 Budapest, Bethlen utca

Read more