Tizenötödik

7
jún

Skanzen a kerületben

Végéhez közeledik a tűzoltóskanzen kialakítása. Az új intézményen az utolsó simításokat a Répszolg munkatársai végezték, akik a Szent László téri parancsnokság homlokzatának szokásos, virágokkal történő díszítése mellett az épület hátsó udvarán kialakított skanzen kerítését is „felvirágoztatták”.
– A skanzen 90 százalékos állapotban van – mondta Béres Ferenc tűzoltó alezredes, a IV–XV. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság vezetője. – A tervezett nyolcból hét jármű már a helyére került, a nyolcadikat, a Magyarországon egyedüli működőképes gőzfecskendőt pedig a napokban várjuk. Ezt követően csak a bejáratot kell már kialakítanunk, és onnantól kezdve látogatható lesz a létesítmény.

4
jún

Emlékprogramok: Trianon 100

Országszerte megemlékezéseket tartanak az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója, a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. Mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét.

2
jún

Élelmiszer adománygyűjtés

Adománygyűjtési akciót indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület annak érdekében, hogy a koronavírus járvány miatt a lakosságnál felhalmozott, de fel nem használt élelmiszertartalékok még a lejárati időn belül eljuthassanak a rászorulókhoz.

31
máj

Pünkösdi áldás

Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak kerületszerte. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők vasárnap ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről. A koronavírus-járvány miatt a szertartásokon biztonsági előírások betartásával vehetnek részt a hívek.

29
máj

Számos akcióval, online programokkal készül a BKK a gyermeknapra

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a biztonságot szem előtt tartva idén a gyermeknap alkalmából online programokkal, koncertekkel, előadással, rajzpályázattal, a járműveken pedig különleges hangbemondásokkal várja a fővárosban utazókat május utolsó hétvégéjén.  A gyermeknapra a BKK számos akcióval készül. A társaság Facebook-oldalán már meghirdette gyermeknapi rajzpályázatát, amelyre a kisebbek közlekedéssel kapcsolatos alkotásait várja.