Tizenötödik

13
okt

Hegmesék 

Egyre kevésbé tabudöntögető téma a szülésről, azon belül is a császármetszéssel szülésről beszélni. Erre vállalkozik egy író-olvasó találkozó keretében a téma három avatott szakértője: Kiss Verus, a Hegmesék című könyv szerzője, egészségügyi újságíró, dúla, a Császárvonal alapítója; Veisenberger Eleonóra dúla és Rákosi Dóra gyógytornász. 

11
okt

Jazztelen koncert: fogynak a jegyek!

Az NKA Hangfoglaló Program támogatásával  egy kiváló produkciót szerveznek a Kozák téri Közösségi Házban. Október 15- én este 7 órától a Jazztelen lép színpadra.
 A 2013-ban alakult nyers erővel telített blues-rock formáció tagjai nem akármilyen zenéken nevelkedtek; a palettán szerepelnek az örök klasszikusok, a Led Zeppelin, Rolling Stones, Deep Purple, Jimi Hendrix és a magyar zenei életből Hobo is. 2016-ban közösen turnéztak a Kowalsky Meg a Vega-val. Tátrai Tiborral klipet is forgattak.

11
okt

Októberi vásári hangulat

Örülhetnek a helyiek, végre megújult a Wesselényi utcai őstermelői piac egy része és környéke. A piac nem csak a friss és zamatos gyümölcsökről, zöldségekről szól, fontos találkozási és kulturális pont is. 

9
okt

Forgalomkorlátozás

Módosult a forgalmi rend a Wesselényi utca Rákos út és Wesselényi utca 5. szám között.
A TÉR-KÖZ 2016. pályázat keretében 2021. október 9-én (szombaton) rendezvény miatt – 8 és 19 óra között a Wesselényi utca Rákos út és Wesselényi utca 5. szám közötti szakaszát a forgalom elől lezárják.

8
okt

Több, mint piac

Örülhetnek a helyiek, végre megújult a Wesselényi utcai őstermelői piac egy része és környéke. Az új környezetben a kultúra és a szórakozás is helyet kapott, október 9-én izgalmas és sokszínű programok közül válogathatnak kicsik és nagyok.